segítség

2019.03.24. 21:37

Sokat nyernek a háromgyerekes családok az otthonteremtési támogatással

A három gyermeket vállalók összesen több mint 27 millió forint támogatáshoz juthatnak, amiből 6,2 millió forintot nem is kell visszafizetni.

Sokat nyernek a három gyermeket vállaló családok az otthonteremtési támogatások július 1-jétől életbe lépő bővítésével – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az M1-en vasárnap.

A szakértő kiemelte a babaváró támogatás bevezetését, amelynek feltételei a harmadik gyermeket vállalók esetében jóval kedvezőbbek lesznek. Gyakorlatilag szabadon felhasználható hitelről van szó, és a maximum 10 millió forint a lakáscélok megvalósításában is sokat segíthet. Emellett igénybe lehet venni a háromgyermekesekre vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény (csok) lehetőségeit – hívta fel a figyelmet.

Balogh László példaként elmondta: a három- vagy többgyermekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt kaphatnak majd használt lakás vagy ház vásárlására is. A harmadik gyermek érkezésekor 4 millió forint hitelt elenged az állam, ha még a gyermek megszületése előtt igényelték a hitelt. Igénybe vehető a 2,2 millió forintos, használt lakás vásárlására vonatkozó támogatás is.

Így a három gyermeket vállalók összesen több mint 27 millió forint támogatáshoz juthatnak, amiből 6,2 millió forintot nem is kell visszafizetni – mutatott rá. Hozzátette: ha ezek a családok olyan ingatlanban laknak jelenleg, amit el tudnak adni, akkor egyéb önerőre nem is feltétlenül van szükség ahhoz, hogy nagyobb lakást vagy házat vegyenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában