Gazdaság

2012.09.25. 05:06

Strómanok alkonya? - Az ''árnyékvezetők'' sem ússzák meg

Megyei körkép - Cégek jönnek, cégek mennek: Vas megyében három év alatt 335 felszámolt cégre 684 alapítás jutott. Szakértők szerint a cégvilág tisztulását szolgálhatja, hogy a jövőben már az "árnyékvezető" strómanok sem ússzák meg végrehajtás nélkül.

Kiss Tamás

Az elmúlt esztendőben, 2011. augusztus és 2012. augusztus között az országban 23 172 vállalkozás ellen indult felszámolási eljárás. Naponta átlagosan 63 cég működése szűnt meg ily módon. Ez a szám 28 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Összehasonlításként: 2011-ben 18 104, 2010-ben pedig 16 133 felszámolást regisztráltak. Három év alatt tehát összesen 57 409 cég jutott különböző okok miatt erre a sorsra, tájékoztatta lapunkat a feketelista.hu portál.

Korában döntően a hitelezők által kezdeményezett felszámolás volt a jellemző, újabban viszont már a bíróságok által indított kényszerfelszámolás dominál, adott tájékoztatást Somogyi Ferenc, a Felszámolók Országos Egyesületének elnöke. A felszámolási eljárások számának folyamatos növekedése döntően a cégek pénzügyi helyzetének romlásával és az adóhatóság egyre szigorúbb fellépésével magyarázható. A hitelezők is mind türelmetlenebbek, és hamarabb kérik a felszámolás megindítását.

Gyakori, hogy ilyen esetekben a tulajdonos elhagyja a céget, vagy "eladja" egy hajléktalannak, ukrán vagy román "vevőnek", akit azután már soha nem lehet utolérni. A hitelezők futhatnak a pénzük után. Az adóhatóság tájékoztatása szerint a felszámolási eljárásoknak körülbelül 75 százaléka egyszerűsített módon fejeződik be azért, mert a cég vezetői nem adják át, eltüntetik az iratokat, illetve a társaságnak már nincs semmilyen vagyona.

Az adóhatóság szerint ezután a strómanok, a háttérben meghúzódó úgynevezett árnyékvezetők nem kerülhetik el a felelősségre vonást. Az adóhatóság által indított egyik perben a Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria ítéletében kimondta: egy felszámolással megszűnő cég névleges vezetője és árnyékvezetője is személyesen felelős a vállalkozás által ki nem elégített tartozásokért. Ellene végrehajtás foganatosítható, amelynek során nem csupán a pénzvagyona, hanem bármilyen más ingó vagy ingatlan vagyontárgya végrehajtható.

A felelősök pedig egyetemlegesen felelnek.

Hogy milyen esetekben, és kik ellen kerülhet sor ilyen lépésekre? Akkor, ha azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látták el, és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését meghiúsították. A gazdálkodó szervezet vezetőjének minősül az a személy is, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol. 

 

Három év alatt összesen több mint 57 ezer cég felszámolására került sor, ugyanezen idő alatt összesen 143 ezer 350 új céget alapítottak. Van olyan megye, város, ahol kétszer-háromszor annyi cég alakult, mint amennyi bezárt. Vas megyében 335 felszámolt cégre 684 alapítás (204 százalékkal több) jutott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!