Gazdaság

2012.06.28. 19:39

Számos újabb szabály a munka világában

Körkép - Számos változást hoz július elsejétől az új Munka Törvénykönyve. A paragrafusok dzsungelében elkél a szakértői segítség.

Kiss Tamás

Az új Munka Törvénykönyvéről, valamint a munka világában  július 1-jétől bekövetkező változásokról szólva dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd érdeklődésünkre elmondta, hogy július elsejét követően számos alapvető szabály változik meg a munka világában. Az új törvény újraszabályozza a munkaviszony megszüntetésének rendszerét, a munkáltatói felmondás esetén a dolgozót megillető felmondási védelem szabályai is változnak. A  jövőben a munkáltató például a táppénz alatt is közölheti a felmondást a dolgozóval, a felmondási idő azonban csak a táppénz lejártát követően kezdődik el. Ugyancsak változás, hogy a határozott időtartamú munkaszerződést (a szükséges indoklás mellett) ezentúl a dolgozó is felmondhatja, amennyiben olyan ok merül fel, amely számára a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi, vagy körülményeire tekintettel aránytalan sérelemmel járna. A munka díjazásával kapcsolatban is számos új rendelkezés lép hatályba. Megszűnik a délutáni pótlék, a 18 óra és reggel 6 óra közötti időtartamra (amennyiben a dolgozó megfelel valamennyi további törvényi feltételnek) 30 százalék bérpótlék jár.

- A kollektív szerződésnek, a munkaszerződésnek, illetőleg a felek megállapodásának a továbbiakban nagy szerepe lesz, mert ebben a munkavállaló és a munkáltató számos esetben eltérhetnek a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseitől. A kollektív szerződés bizonyos esetekben akár a munkavállaló hátrányára is eltérhet a törvény rendelkezéseitől - húzta alá dr. Jójárt Ágnes Szilvia. Az ügyvédnő arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlament csak nemrégiben fogadta el az új Munka Törvénykönyvének hatályba léptető és átmeneti rendelkezéseit tartalmazó jogszabályt, amelyet azért érdemes forgatni, mert július 1-je után is lehetnek olyan szituációk, amelyekben még a korábbi Munka Törvénykönyvét kell alkalmazni. (Például a 2012. június 30. napjáig megkötött tanulmányi szerződések esetén.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!