Gazdaság

2016.01.11. 13:54

Táppénzcsalók végnapjai - Az orvos is kopogtathat a betegnél

Mostantól az orvos bármikor meglephet otthonunkban, és a táppénz folyósítását is szüneteltethetik, ha kihagyunk egy-két vizsgálatot.

Budai Dávid

Mivel még csak két hét telt el az évből, talán még ideje sem volt kihasználni, de jó, ha tudja, hogy mivel a minimálbér összege is nőtt, a táppénz összege is magasabb lett. Ahhoz, hogy nagyságrendileg belőhessük, hogy ágynak esés esetén mennyi pénzre számíthatunk, elég annyit tudni, hogy a táppénz összege az adóbevallásban szereplő jövedelmünk hatvan százaléka, de nem érheti el az aktuális minimálbér (111 ezer forint) duplájának a harmincad részét. Vagyis naponta maximum 7 ezer 399 forint lehet, bármekkora legyen is a fizetésünk.

Aki egy kis fizetett pihenésre vágyik, de szabadságra mégsem szeretne menni, az előfordul, hogy táppénzre megy valamilyen indokkal. Jó lesz azonban vigyázni, mivel az elmúlt évek visszaélései miatt, ahogyan tavaly is, úgy idén is szigorodtak a táppénz folyósításának feltételei. Először is: mostantól lehetőség van a táppénzfolyósítás átmeneti megvonására is, például, ha a beteg nem jelenik meg a kötelező orvosi vizsgálatokon. Szigorúbbak lesznek az ellenőrzések is. Ezentúl az orvos akár otthonában is meglátogathatja a táppénzen lévőt, és ellenőrizheti, hogy valóban beteg-e? Erre egyébként nem csak azért van szükség, mert azt feltételezik, hogy a munkavállaló csal. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a betegek sokszor nem tartják be az orvos utasításait, ezzel késleltetik a gyógyulást, ennek pedig  az állam issza meg a levét. Táppénz maximum egy évig jár, de a gyakorlat az, hogy a munkaadók többsége nem várja meg az egy évet, és felmond annak a munkavallónak, aki huzamosabb ideig nem tud dolgozni. Az új Munka Törvénykönyvében megszűnt az a speciális kitétel, hogy a munkavállaló nem bocsátható el a táppénz időtartama alatt.

12 évesnél fiatalabb beteg gyermekkel a szülő is táppénzre mehet Illusztráció: Szendi Péter

A táppénzzel kapcsolatos adatokat, túl a munkavállalók egészségi állapotán, a gazdasági folyamatok és a jogszabályi változások is erőteljesen befolyásolják. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a táppénzes esetek és a táppénzen töltött napok száma is jelentősen csökkent 2005 és 2013 között. A táppénzen lévők napi átlagos száma 102 ezer főről 54 ezer főre, majdnem a felére esett vissza. 2005-ben 1 millió 252 ezer esetben állapítottak meg táppénzt, 8 évvel később már csak 825 ezer esetben, a felhasznált táppénzes napok száma pedig 37 millióról 20 millióra mérséklődött. Fontos kiemelni, hogy csak 2005-2013 között negyvenötször változott a táppénzes törvény. Az első lényeges törés a "táppénzrajongók" körében 2007-ben a passzív táppénz időtartamának 90 napról 45 napra rövidítése volt. A következő komoly változás 2010-ben történt, akkor a táppénz összege a naptári napi átlagjövedelem 70 százaléka helyett annak 60 százaléka (kórházi ellátásnál 60 helyett 50 százaléka) lett, ami nem haladhatta meg a bevezetett „táppénzplafont”, valamint 30 napra csökkent a passzív táppénz időtartama. 2011-ben aztán a táppénz maximális összegét a felére csökkentették, és eltörölték a passzív táppénzt. Míg 2005-ben egy betegség esetén átlagosan 30 napot töltött táppénzen egy munkavállaló, 2013-ban hat nappal kevesebbet. A KSH egy érdekes összefüggésre is rávilágított, eszerint minél többet keres valaki, annál inkább igénybe veszi a táppénzt. Ezek alapján Vas megye minden tekintetben a középmezőnybe tartozott 2012-ben. A 185 ezres bruttó átlagkeresethez 1,4 százalékos táppénzes állomány társult, szemben például a 230 ezer forintos Győr-Moson-Sopron megyei fizetésekkel, ahol a munkavállalók 2 százaléka ment táppénzre, és szemben Békés megyével, ahol az átlagfizetés 170 ezer forint körül volt, ám a munkavállalóknak csupán 1 százaléka ment táppénzre.

Idén sem változik az, hogy a munkavállaló a keresőképtelenség első 15 napjára nem táppénzt, hanem betegszabadságot vehet igénybe. A betegszabadság lejárta után jöhet a táppénz. A betegszabi és a táppénz közti alapvető különbség, hogy míg előbbit a munkaadó, utóbbit az állam fizeti. Így, ha valakit ágynak dönt egy megfázás, akkor betegszabadságot vesz ki, sőt, ha ez a 12 évnél fiatalabb gyerekével történik, vele is otthon maradhat. Persze nem kell szőrösszívűnek lenni, ha a gyerek elmúlt 12, akkor is otthon lehet maradni vele, de csak a fizetés nélküli szabadság vehető igénybe.

Idén nem mehet betegszabira az, aki egyéni vállalkozó, vagy megbízási szerződés alapján végzi a tevékenységét, sőt az sem, akit üzemi baleset ér, mivel ilyen esetben egyből táppénzre jogosult az alkalmazott. Nem árt tudni, hogy betegszabadság csak munkanapokra és fizetett ünnepekre jár, szombatra és vasárnapra nem. Fontos az is, hogy a betegszabadsággal a munkáltató rendelkezik, ő adhatja ki orvosi igazolás ellenében, amelyet visszamenőleg legfeljebb öt napig lehet kérni. Betegszabadság idején egyébként a távolléti díj hetven százaléka jár 2016-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!