Gazdaság

2007.07.19. 02:28

Tizenöt éve sorozatban

Szentgotthárd (VN) - Tizenöt évvel ezelőtt, 1992 júliusában kezdődött el a General Motors szentgotthárdi üzemében a motorok sorozatgyártása. Az évforduló kapcsán rövid háziünnepséget tartottak a gyárban.

Németh Zoltán

A gyár életében ma már hőskornak tekinthető időszak az 1,6 literes, 8 szelepes motorok gyártásával vette kezdetét 1992-ben a vadonatúj, az akkori viszonyok szerint jelentős, mintegy 250 ezer német márka beruházási összegből megvalósított gyártó- és szerelősorokon - tudtuk meg Légrádi Edittől, a General Motors Powertrain-Hungary Ltd. sajtószóvivőjétől.

Mindössze egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a gyártás kibővüljön az 1,4 literes erőforrásokkal, és a paletta a 16 szelepes változatra álljon át.

A fejlődés pedig azóta sem állt meg - tette hozzá a szóvivő. Több jelentős projekt és a folyamatos beruházások bizonyítják, hogy a General Motors vezetése elégedett a magyar munkaerő által elvégzett munkával. Európában mára a középkategóriás motorok kizárólagos gyártójává vált a vállalat, a paletta 1998-ban kiegészült az 1,8 literes motorokkal, majd 2005-től az 1,6 literes turbomotorokat is csak itt gyártja a General Motors.

Közben a darabszámok is szépen gyarapodtak. A fejlesztéseknek, a technológiai újdonságok bevezetésének köszönhetően a kezdeti 260 ezer motor/év kapacitást is jócskán túlszárnyalta mára a vállalat, jelenleg évente több mint 450 ezer erőforrás készül az üzemben. Ez azt is jelenti, hogy évente ennyi Opel gépjárműbe került magyar motor. S ha a dokumentált adatok alapján az elmúlt 15 év gyártási számait összeadjuk, kiderül, hogy idén július 12-éig összesen 5 458 794 darab erőforrás készült Szentgotthárdon, amit úgy is értelmezhetünk, hogy ennyi magyar szív található az Opel gépjárműveiben.

A vállalat jelenlegi mintegy 800 dolgozója gyárértekezlet keretében emlékezett a napokban az elmúlt tizenöt esztendőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!