Gazdaság

2006.06.18. 22:00

Több volt a vendég

<b>Négymilliárd forint felett volt a tavalyi szállásdíjbevétel</b>

Mórocz Zsolt

A KSH szombathelyi kirendeltségének adatai szerint a 2005-ös év folyamán 262 ezer - az elõzõ évinél két százalékkal több - vendég 891 ezer - az elõzõ évinél 2,6 százalékkal több - éjszakát töltött a megyében. A növekedést teljes egészében a belföldi turizmus élénkülése váltotta ki.
A belföldi fizetõképes kereslet erõsödését jelzi az is, hogy egyre több hazai látogató elõnyben részesíti a sokoldalú szolgáltatást nyújtó szálláshelyeket. A szállodákat felkeresõ belföldi vendégek száma 17 százalékkal, a vendégéjszakáké még ennél is markánsabban, közel negye-dével emelkedett egy év alatt, miközben a kevésbé felszerelt szálláshelyek forgalma 8 százalékkal esett vissza. Különösen a wellness-szállók váltak népszerûvé a megyében ezeket kétszer annyi magyar turista kereste fel 2005-ben, mint egy évvel korábban. A folyamat eredményeképpen tavaly már a kereskedelmi egységekben megszállt belföldi vendégek 56 százalékát fogadták a szállodák, míg 2004-ben még csak minden másodikat szállásolták el.
Az egyéb kereskedelmi szálláshelyek külföldi vendégforgalmának tíz százalékot meghaladó csökkenését nem tudta ellensúlyozni, hogy a szállodákban 2,6 százalékkal több nemzetközi útlevéllel rendelkezõ személy fordult meg. Legnagyobb mértékben a közepes árfekvésû panziók külföldi vendégforgalma csappant meg, de a kempingek látogatottsága is visszaesett.
A vasi szálláshelyeken megszállt külföldiek mintegy 93 százaléka az EU országaiból érkezett. A vendégek héttizede német nyelvterületrõl látogatott hozzánk. A szál-lásdíjbevétel összege tavaly meghaladta a 4 milliárd forintot, ami folyó áron 16,1 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. A belföldi turizmus élénkülésének következtében az átlagosnál több mint kétszer nagyobb ütemben, 36,1 százalékkal emelkedett a hazai vendégektõl származó bevétel. Az egy vendégéj- szakára jutó szállásdíj összege 4 ezer 667 forint volt, ez 13 százalékkal több az elõzõ évinél. A szállodákban egy éj-szakáért 5 ezer 537 forintot, a többi szálláshelyen átlagban 2 ezer 399 forintot kértek. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás gazdasági ágban a fogyasztói árak az év során átlagosan hat százalékkal emelkedtek, így a bevételek reálértéke 9,5 százalékkal nõtt.A vendéglátóhelyek száma a megyében 1997 óta bõvül. Számuk 2005-ben negyed- évrõl negyedévre emelkedett, az év végén regisztrált 1553 egység 36-tal volt több, mint egy esztendõvel korábban. A vendéglátóhelyek 87 százaléka kereskedelmi jelleggel mûködött, kétharmada étterem vagy cukrászda volt. A dolgozók melegétkeztetését biztosító munkahelyi vendéglõk az egységek mindössze 13 százalékát képviselték, a fejlõdés mégis ezen a területen volt a legdinamikusabb (7,7 százalékos).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!