Gazdaság

2009.07.24. 02:28

Többnyire a dolgozók döntenek a szabadságuk időpontjáról

Budapest - A munkavállalók elég hatékonyan tudják érvényesíteni szabadságos terveiket: 46 százalékuk többnyire maga dönti el, mikor megy pihenni, 28 százalékuk pedig a főnökével együtt határoz ebben.

Vas Népe

A dolgozók 26 százaléka nem válogathat, nekik rendszerint a munkáltatójuk jelöli ki a szabadságnapokat. A gyakori és rövidebb időszakokból álló szabadság ugyanolyan kedvelt, mint a ritka, de hosszabb ideig tartó (46, illetve 44 százalék), a valóságban inkább az előbbire van módjuk a munkavállalóknak. A dolgozók 53 százaléka ugyanis sokszor, de alkalmanként csak 2-3 napra, legfeljebb egy hétre tud elmenni, míg a munkából való tartós távollétek 35 százalékuknál jellemző - ezek a legfontosabb megállapításai annak a telefonos közvélemény-kutatásnak, amelyet a Szonda Ipsos készített az ország munkavállalóit reprezentáló 500 fő megkérdezésével.

A hazai munkavállalók csaknem fele akkor megy szabadságra, amikor eltervezi. E 46 százalékos csoporton kívül még a dolgozók bő egynegyede (28 százaléka) is beleszólhat a szabadságolásba, de kompromisszumot kell kötnie a munkáltatóval. A negyvenes, ötvenes éveikben járók inkább a maguk urai e tekintetben, mint a fiatalabb korosztályok: előbbiek 52, utóbbiak 40 százaléka elképzelései szerinti időben tud nyaralni, pihenni. Az érettségizet- tek, a magáncégeknél szellemi beosztott tevékenységet végzők vannak a legjobb helyzetben, 57-58 százalékuk jobbára érvényesíteni képes akaratát. A szabadság idejéről történő egyezkedésre főképpen a fizikai munkások kényszerülnek.

Bár hazánkban a szabadságos napok többségéről a munkáltató rendelkezhet, erre a gyakorlatra csak a dolgozók 26 százaléka utalt. Különösen a diplomások érzik magukat kiszolgáltatva, 42 százalékuk azt mondta, a munkahelyi főnökei szabják meg, mikor mehet szabadságra. Körükben e viszonylag magas arány alapvetően a közszolgálatban, köz- szférában dolgozók kötöttebb munkaviszonyából fakad.

Az emberek 44 százaléka a hosszabb szabadságokat szereti, 46 százaléknyian a gyakori, ám rövid időszakos szabadságokat kedvelik. Sajátságos helyzetben vannak a kisgyermekes szülők, akiknek hetekre, sőt hónapos szünetekre kell megoldást találniuk. Velük kompromisszumra hajlamosabbak a cégvezetők is: a gyermekesek 54 százaléka úgy nyilatkozott, hogy saját maga dönt a szabadságolásáról, s további 36 százalékuk közösen határozza meg azt főnökével, s csak 10 százaléknyian nem szólhatnak bele a beosztásba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!