Márkaváltás

2020.08.06. 19:44

XXXLutz néven folytatja a KIKA

A közelgő márkaváltás után a piacvezető szerepet célozza meg a KIKA, ami idővel saját logisztikai központot tervez, az új tulajdonosi háttérrel Miskolcon és Szegeden is terjeszkedne a vállalat – írja a Világgazdaság.

A közelgő márkaváltás után az eddig KIKA-ként ismert áruházlánc immár XXXLutz néven a piacvezető szerepet célozza meg Magyarországon, vagyis az IKEA babérjaira tör – mondta a Világgazdaságnak adott exkluzív interjújában Ingo Schalk, a KIKA Lakberendezési Kft. ügyvezetője. Az új tulajdonosi háttérrel Miskolcon és Szegeden is terjeszkedne a vállalat.

Az XXXLutz tavaly szeptemberben vette meg a KIKA-t. Ingo Schalk ügyvezető a lapnak kifejtette, hogy mivel az XXXLutz nagyobb árukészlettel rendelkezik, az új felállásban a teljes szortiment felét adja csak a KIKA, a többi az anyacég révén kerül a polcaikra. A szintén a cégcsoporthoz tartozó Mömaxhoz és Möbelixhez hasonlóan így élvezhetik egy multinacionális vállalat központi beszerzésének előnyeit, egyúttal viszont ragaszkodtak a meglévő hazai slágertermékek megtartásához, amelyek a magyar ízlésvilág változását követték le az elmúlt években. Ez azt jelenti, hogy várhatóan mintegy 10-12 ezer árucikk marad.

A tervezett nyitás október 15-e, de addig sem zárnának be egyetlen egységet sem, a budaörsi üzlet is 23 ezer négyzetméteres, és még ha az átépítés jár is némi zajjal, az eladótér hetven százaléka mindvégig látogatható – mondta Ingo Schalk. A beérkező XXXLutz-megrendeléseket azonban a nyitásig is kezelni kell, ezért béreltek egy 17 ezer négyzetméteres raktárat Üllőn, de idővel aztán saját logisztikai központot is építenek.

A hazai lakberendezési piac kapcsán a cégvezető elmondta: a legutóbbi becslések szerint 600 millió euró, azaz csaknem 210 milliárd forint a szektor éves forgalma Magyarországon.

A piacvezető szerepet öt-tíz éven belül szeretné elérni az új tulajdonos. A KIKA áruházlánc csaknem 27,5 milliárd forintos nettó árbevétele 900 milliós profittal párosult a 2019-es üzleti évben. Ingo Schalk szerint reális, hogy hozzák a tavalyi forgalmi szintet, a nyereségről viszont korai még beszélni. Egyrészt azért, mert ebben a turbulens időszakban sok múlik a következő hónapokon, másrészt a tízmillió eurós nagyságrendű, azaz több milliárd forintos befektetés, ami a márkaváltáshoz kapcsolódik, nem azonnal térül meg. Az ügyvezető azt is bejelentette a Világgazdaságnak, hogy a hat meglévő áruház után a hetedik és a nyolcadik Miskolcon, illetve Szegeden épülhet majd fel, az online csatorna részarányát pedig a mostani négyről tíz százalékra tornásznák fel a következő években.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!