Gazdaság

2013.05.14. 13:20

Zalából jön a moly

Szombathely - Tavaly a puszpáng iloncára (Cydalima perspectalis), Zalaegerszegen tarrá rágta a növényeket. Az idén már Vas megyében is megjelent, a díszkertekben akár egy nap alatt képesek lerágni az összes levelet a tömegével kikelő hernyók.

Péter Gyöngyi

- A rovar kelet-Ázsiából származik, 2006-ban jelent meg Németországban - tudtuk meg Both Gyulától, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Vas Megyei Területi Szervezetének elnökétől. - A lepkék négy centiméter szárnyfesztávolságúak, nappal a levelek fonákján találhatóak, éjszaka aktívak, ezért nehezen észlelhetők. A hernyók kifejlődve elérik az 5 centiméter nagyságot, színük zöld, fehér és fekete sávokkal. A petékből kikelő hernyók pókháló szerű szövedéket  képeznek, ez alatt rágják a leveleket. Belűről kifelé haladnak, ezért sokszor már későn vesszük észre. Nálunk feltehetően három nemzedéke alakul ki, így évente többször is megjelenhet a kertekben, temetőkben. A védekezésnél fontos, hogy hosszú hatású növényvédő szereket alkalmazzunk. Ilyenek a kitinszintézisgátlók (pl. diflubenzuron), valamint a Bacillus thuringiensist tartalmazó készítmények. Fontos még, hogy használjunk tapadó szert, és nagy nyomáson juttassuk a permetlevet a bokrok közepébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!