Gersekarát

2017.04.26. 10:57

Civil kezdeményezés az oktatásért Gersekaráton

Gersekarát - Az oktatás korszerűbbé és hozzáférhetőbbé tételének érdekében számos innovatív és partneri kezdeményezést valósított meg az elmúlt évben a Gersekarátért Baráti Kör. Az „Oktatás közös ügyünk” mozgalmat a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi Felelősségvállalás kollégiuma támogatta.

Ferencz Lászlóné

A projektnek kettős célja volt: az oktatásügyben innovatív elképzelésekkel bíró szakemberek hálózatba szervezése, munkájuk összehangolása, illetve a közvélemény figyelmének ráirányítása az oktatás stratégiai fontosságára.

Az oktatás közös ügyünk hálózat az elmúlt két évben alakult. Szakemberek egy csoportja országszerte több tucat iskola - külső környezet együttműködést szervezett. Ezek olyan innovációs sikereket értek el, mint az iskolai közösségi szolgálat civil menedzsmentre épített lebonyolítása, szülői részvétel az iskola életében, diákok önállóságára épített projektek, civil szervezetekkel megoldott iskolai drogprobléma, illetve a leszakadó gyerekek közösségi alapú támogatása. A kis sikerek egymást erősítették, s a közel kéttucatnyi megvalósító egy országos hálózatba állt össze.

Bakos István előadása a 2016 nyarán Agárdon tartott nyári egyetemen
Fotó: Murai Szabolcs

A programokon felül maga az együttműködés, a konzultáció friss lendületet hozott a szektorba. Meglátták a szakemberek, hogy mennyire részekre bomlik, egymáshoz nem kapcsolódó szakemberekből áll az oktatásért dolgozók köre. Ezt a hiányt kezdték el betölteni az érdeklődő kollégáknak beszélgetőköröket és műhelyfoglalkozásokat szervezve. Az így kialakult kör kezdeményezte az egyesület által koordinált projektet, mely célt és keretet adott a közös munkának.

Az egyesület maga is része és tagja a hálózatnak, saját működését is ilyen irányba mozdította el. A programok során a szervezetfejlesztő szakemberek - többek között civilek, tanárok és humán fejlesztők - tucatnyi iskolával kezdtek el mélyebben és rendszerszerűen együttműködni. Számos iskolai programot a szülők és civil szervezetek bevonásával valósítottak meg, volt olyan intézmény, mely családi iskolává nevezte ki magát. A tapasztalatok megosztását és cseréjét segítette az iskolákban megvalósított két csapatépítő nap, a tíz műhelytalálkozó, illetve a 2016 nyarán, Agárdon megtartott három napos nyári egyetem is.

A figyelemfelkeltést és a tapasztalatok megosztását szolgálja a szakmai programok alkalmával elkészült három kisfilm, melyek felkerültek a közösségi portálokra, illetve az egyesület honlapjára is.

A projekt során maga az egyesület is gazdagodott egy újfajta innovatív és partneri kapcsolatokra épülő szemléletmóddal, amelynek alkalmazásával könnyebben boldogul ebben a felgyorsult, rohamosan átalakuló világban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!