európa liga

2018.03.15. 21:19

Gulácsiék továbbjutottak, Kádárék kiestek

A magyar kapus végig a pályán volt a lipcsei együttesben, amely kiegyenlített mérkőzésen játszott továbbjutást érő döntetlent.

Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjébe jutott, miután a nyolcaddöntő csütörtöki visszavágóján 1-1-es döntetlent játszott a Zenit vendégeként.

A magyar kapus végig a pályán volt a lipcsei együttesben, amely kiegyenlített mérkőzésen játszott továbbjutást érő döntetlent. A németek – akik az első félidő közepén szereztek vezetést – a 82. percben 1-1-es állásnál büntetőt rontottak.

A Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev ugyanakkor búcsúzott, mert hazai pályán 2-0-ra kikapott a Laziótól. Kádár kezdőként kapott lehetőséget a mérkőzésen, s az első félidő hajrájában sérülés miatt lecserélték.

A mezőnyfölényben lévő olaszok Lucas Leiva 23. percben szerzett góljával megérdemelten kerültek előnybe, de továbbjutásukat csak a hajrában sikerült bebiztosítaniuk, mert Ciro Immobilével az élen addig több nagy gólhelyzetet kihagytak.

Borítókép: AFP

 

Címkék#futball

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!