-3°

Gyászhírek

2018. November 14. 610229321
"Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, s mi őrizzük őket." Szomorúan tudatjuk, hogy ÖZV. SZAKOS ISTVÁNNÉ életének 80. évében elhunyt. Temetése 2018. november 15-én, csütörtökön 15 órakor lesz Sárváron a sári temetőben, előtte szentmise 14 óra 15 perckor a Szent Miklós-templomban. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
2018. November 14. 610229317
Szomorú szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapám MERSICH JÓZSEF életének 75. évében elhunyt. Hamvainak örök nyugalomra helyezése november 16-án, pénteken a 10 órakor kezdődő gyászmisét követően, 11 órakor lesz a kőszegi temetőben. Gyászoló gyermeke
2018. November 14. 610229242
"Öleld magadhoz helyettünk is őt Uram, és adj nekünk vigaszt!" Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy TÓTH LAJOS a vasvári ÁFÉSZ nyugdíjasa 2018. november 10-én életének 83. évében örökre megpihent. Drága halottunktól 2018. november 16-án, pénteken a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor a vasvári temetőben veszünk végső búcsút. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló család
2018. November 14. 610229210
,,Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Véget ért egy hosszú élet, megáll egy drága szív, édes Jézus, adj nyugalmat(...)!" Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ FERENCNÉ (Szele Zsuzsanna) életének 65. életévében elhunyt. Temetése 2018. 11. 15-én 16 órakor a góri temetőben lesz. Szentmisét előtte 15 óra 15 perckor tartjuk. Gyászoló családja
2018. November 13. 610228573
"Uttalan utakon... De túl lélek határon, Túl gondolaton minden álmon, Valami messze vár reánk, Egy fénysugár e rút világon, Talán egy "mindent felejtés", talán egy "mindent újrakezdés" a végső sziklaszálon." (Wass Albert) Mély fájdalommal tudatjuk mindazoknnak, akik ismerték és szerették, hogy SCHLAFFER JÓSZEF életének 68. évében váratlanul elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. november 15-én, csütörtökön 12.15-kor lesz a Jáki úti temetőben. Az engesztelő szentmise 11.15-kor kezdődik a Szombathely-Szöllős Jézus Szíve templomban. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja és testvérei
2018. November 13. 610228543
"Göröngy, göröngy, elporlik, gyenge csillag lehullik, s egy gyöngy lesz az ég megint, összefogva szíveink." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JENŐNÉ szül. Horváth Ibolya 81 éves korában elhunyt. Temetése 2018. november 16-án, pénteken 14 órakor lesz a pankaszi temetőben. A gyászoló család
2018. November 13. 610228479
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSAPÓ BÉLÁNÉ szül. Tischler Teréz Mária 69 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk hamvaitól 2018. november 15-én 13 órakor veszünk végső búcsút a celldömölki temetőben. Lelki üdvéért a gyászmise előtte 12 órakor lesz a celldömölki katolikus templomban. A gyászoló család
2018. November 13. 610228477
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető édesanyánk PÉNTEK JÓZSEFNÉ (Juci néni) életének 89. évében megtért teremtőjéhez.
2018. November 13. 610228303
A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy FARKAS JÓZSEF volt mesteri lakos 76 évesen megpihent. Örök nyugalomra helyezése 2018. november 16-án, pénteken 13 órakor lesz a vashosszúfalui temetőben. Lelki üdvéért a gyászmise előtte 13 órakor lesz a vashosszúfalui templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármilyen módon osztoznak. Bánatos szerettei
2018. November 13. 610228036
"Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok útján utazol tovább, Ott várj ránk, ha mi időnk lejár." Fádalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ISZAK JENŐNÉ szül.: Udvardy Klára 64 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvainak nyugalomra helyezése november 16-án, pénteken a 15.30-kor kezdődő gyászmisét követően 16 órakor lesz a pecöli temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló családja
-3°
Gyengén felhős
V
-4°
H
-2°
K
-1°
Sz
-1°

Hirdetés

Angyal Mellettem – Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett koncertje
gyász
Elhunyt William Goldman Oscar-díjas forgatókönyvíró
Guinness Világrekord / 2 órája
A világ legnagyobb képeslapját rakták ki egy svájci gleccseren
A 35 országból érkezett 125 ezer képeslappal a klímavédelem fontosságára akarják felhívni a figyelmet.
Gyász
"Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, Ajka se szól többé, lezárt, néma, holt. Megállott a kéz, mely mindig csak adott, Végsőkig küzdöttél, de erőd már elfogyott." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÁNOS életének 77. évében türelemmel viselt, hosszan tartó betegségben elhunyt. Hamvait polgári szertartással 2018. november 19-én, hétfőn 10.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a Jáki úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Nyugodjál csendesen, legyen békés álmod, Találjál odafönn örök boldogságot." A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy LÉRÁNT BERNADETT életének 77. évében itt hagyott bennünket. Hamvasztása után 2018. november 20-án, kedden a 15 órai gyászmisét követően helyezzük végső nyugalomra a bucsui temetőben 15.30-kor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik az utoló útjára elkísérik, bánatukban együttérző szívvel osztoznak. Kérésének megfelelően szíveskedjenek a bucsui Szent Mihály templom javára felajánlani a sírjára szánt virágok összegét. Bánatos szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PAJOR JÓZSEFNÉ szül. Kajdi Melinda 83 évesen megpihent. Örök nyugalomra helyezése 2018. november 20-án, kedden 13.30-kor lesz a Jáki úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban velünk éreznek, utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, s mi őrizzük őket." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMLAI RUDOLFNÉ szül.: Halmai Szilvia a MÁV Járműjavító Üzem nyugdíjasa életének 83. évében elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. november 20-án, kedden 14.30-kor kezdődő gyászmisét követően a Szent Márton templom Urnatemetőjében lesz. Kérjük a koszorúk és sírcsokrok mellőzését, csak egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Gyászoló család
"Csak Istenben nyugszik meg a lelkem, mert tőle jön reménységem." ZSOLT. 62,6 Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS LÁSZLÓ életének 85. évében a betegek szentségével megerősítve elhunyt. Engesztelő szentmise 2018. november 19-én, hétfőn 9.30-kor lesz a Szent Márton templomban. Temetése november 19-én 11.30-kor a Jáki úti temetőben. Ezúton fogadják köszönetünket, akik szerettünkre bármely módon emlékeznek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VASPÖRI ISTVÁN 63 éves korában elhunyt. Temetése 2018. november 19-én 13 órakor lesz a vasvári temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy MESICS FERENC életének 76. évében elhunyt. Temetése 2018. november 17-én, szombaton, a 13 órakor kezdődő gyászmisét követően, 13.30-kor lesz a csörötneki temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk szeretteivel, volt munkatársaival, jótevőivel, tisztelőivel, hogy NAGY GÁBORNÉ szül. Németh Aranka a Remix orvosi rendelő vezető asszisztensnője elhunyta után végakaratának megfelelően szűk családi körben 2018. november 9-én, szombaton a helyi köztemetőben végső nyughelyére helyeztük. Felejthetetlen emlékét örökké megőrizzük! Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAHIN GYULA életének 76. évében megpihent. Hamvasztás utáni örök nyugalomra helyezése 2018. november 20-án, kedden 15 órakor lesz a körmendi városi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy a szerető édesanya és rokon HORVÁTH ISTVÁNNÉ szül. Domnánovics Berta életének 72. évében itt hagyott bennünket. Végső nyugalomra helyezése november 17-én, szombaton, a 13.30-kor kezdődő gyászmise után lesz a felsőcsatári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, sírjára a szeretet virágait elhelyezik. Bánatos fia és gyászoló szerettei
"Istenem! Köszönjük, hogy a miénk volt, s az is marad, mert ki szerettei szívében tovább él nem hal meg, csak távol van." (Szt. Ágoston) Mély fájdalommal, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, nagyapa, após PEHM JENŐ életének 90. évében megpihent. Örök nyugalomra helyezése november 16-án, pénteken a 15.30 órai gyászmisét követően lesz a horvátlövői temetőben 16 órakor. Megköszönjük mindazoknak, akik a temetésén részt vesznek, bánatunkban bármely módon velünk éreznek. A gyászoló család
"Reméltem, hogy látom még a tavaszt, a fénylő napot, a kék eget, a virágzó réteket és a termő szántóföldeket. Reméltem, hogy drága családom, még együtt lehetek Veletek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy drága édesanyánk, leányom, nagymamánk, anyósunk és rokonunk HORVÁTH PÁLNÉ szül.: Tóth Ildikó életének 60. évében váratlanul elhunyt. Temetése november 17-én, szombaton 13 órakor lesz a zsiai temetőben, előtte engesztelő szentmise 12 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, emlékét őrizze béke és nyugalom." Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédi BŐSZE FERENCNÉ szül. Szakály Margit 2018. november 13-án, életének 88. évében csendesen megpihent. Örök nyugalomra helyezése 2018. november 16-án, pénteken 15 órakor lesz a körmendi városi temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Ha emlegettek köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk PADOS PÁL DEZSŐNÉ szül. Kiss Mária életének 80. évében csendesen megpihent. Örök nyugalomra helyezése 2018. november 19-én, hétfőn 13.30-kor lesz a rádóckölkedi temetőben. Előtte 12.30-kor gyászmisét tartunk az egyházasrádóci katolikus templomban. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, anyós, testvér és rokon FEKETE JÓZSEFNÉ szül. Berta Margit életének 85. évében visszaadta lelkét a Teremtőnek. Örök nyugalomra helyezése november 16-án, pénteken a 13.15 órai gyászmisét követően lesz a vépi temetőben 14 órakor. A gyászoló család
Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága gyermekünk, SZABÓ BALÁZS sírhalmát koszorúkkal és rengeteg mécsessel elborították. A jó Isten áldja meg őket. Szülei
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Fájdalomtól összetörve ezúton tudatjuk, hogy NÉMETH VINCE TIBOR a Közút Kht. nyugdíjasa életének 74. évében elhunyt. Temetése 2018. november 17-én 14 órakor lesz az egyházasrádóci temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik temetésére eljönnek, részvétüket bármi módon kifejezik. Külön köszönjük dr. Nádasi Géza kezelő főorvos úrnak, dr. Varga László háziorvosnak és asszisztensének Szilviának lelkiismeretes munkájukat. A gyászoló családok
"Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy SCHIMMER ANDRÁS életének 84. évében elhunyt. Temetése 2018. november 19-én, hétfőn 7.15 órakor a Szent László templomban kezdődő gyászmisét követően 14 órakor lesz a sárvári városi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ILLE ILDIKÓ 54. életévében váratlanul elhunyt. Szeretett halottunktól 2018. november 16-án, pénteken 15 órakor veszünk végső búcsút a celldömölki temetőben. Lelki üdvéért a gyászmise előtte 14 órakor lesz. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló családja
"Az idő múlik a fájdalom csak nő, nem hoz enyhülést a múló idő." Fájó szívvel emlékezünk GRÓF LÁSZLÓ halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
Fejlesztési stratégia / 2 órája
A lakosság pénzügyi tudatossága versenyelőny az ország számára
megfontolt lépések / 2 órája
Mit tegyünk túszejtés esetén?
átadás / 2 órája
Felújított kilátóból és presszóból élvezhetjük a pazar kilátást a Kékestetőn
Hliva Éva
Dunaszerdahely / 4 órája
Orbán Viktor: az egészséges fiatal nemzedék kinevelésének sikerén múlik a jövőnk
felújítás / 4 órája
Tornaszobát kaptak a gércei óvodások
Bakos Ágnes
gyermekvédelmi konferencia / 4 órája
Szombathelyen lett jószolgálati nagykövet Nagy Tímea
Nemes Judit