Haladás

2013.05.07. 12:51

Crespo és Solari kikosarazta a Haladást

Artner Tamás, a Szombathelyi Haladás edzője is részt vett múlt héten Svájcban az UEFA Pro-licences edzőknek szóló továbbképző tanfolyamán. A szakember az argentin Hernan Crespót és a Santiago Solarit is megpróbálta Szombathelyre csábítani.

Pum András

Az európai szövetség rendszeresen lehetőséget ad arra tagországai Pro-licences hallgatóinak, vagy végzett Pro-licences edzőinek, hogy egy workshop keretében megismerjék más országok edzőképzését, futballfilozófiáját. Az elmúlt héten 12 magyar szakember utazott el a svájci Nyonba, az UEFA székhelyére, ahol spanyol, olasz és francia kollégákkal közösen vettek részt az elméleti és gyakorlati előadásokból, valamint különböző feladatokból álló szakmai workshopon.

A delegációt Szalai László, az MLSZ Edzőképző Központjának igazgatója vezette, mellette négy szövetségi edző - Kenyeres Imre, Csábi József, Tuboly Frigyes, Pisont István - három klubedző - Kondás Elemér, Artner Tamás, Benczés Miklós - és három akadémiai szakember - Tamási Zsolt, Tajti József, Herczeg András, valamint Bozsik Péter volt szövetségi kapitány alkotta a küldöttséget.

 

 

Az előadásokat a Bajnokok Liga sorsolásnak is helyet adó konferenciateremben tartották. A négy nap során edzéseket állítottunk össze, szituációs gyakorlatokon vettünk részt. Ilyen mélységű edzőképzés, mint a labdarúgásban, egyik sportágban sincs - az UEFA rengeteg pénzt fektet az oktatásba. Igyekeznek egységesíteni a képzést. Az előadások anyaga nagyban hasonlított arra, amit a magyar edzőképzésen is tanultunk, úgy vélem ebben van a legkisebb lemaradásunk idehaza. Ez a pár nap is megerősített benne, jó úton járunk a Haladásnál.

 

 

Egy olasz világbajnok, Fabio Cannavaro társaságában a Haladás trénere (Fotó: Pisont István)


Hogy mire gondolok?

Hallhattuk, a mai profi futball egyik legfontosabb tartópillére a csapatépítés, jó közösséget kell kialakítanod, meg kell találnod a hangot a játékosokkal. Régebben diktatórikusabb módszerek jellemezték az edzőket, manapság azonban mások a játékosok, mások az igényeik, emiatt másként is kell velük bánni. Ezen kívül az edzések felépítésében sem hallottunk újat, mi is úgy tervezzük a heti programunkat, ahogy Nyonban hallottuk. Nem újdonság, de a nyugaton dolgozó edzők munkája sokkal könnyebb mint a magyaroké. Egy angol bajnoki meccs szünetében az edző már kézhez kapja az első félidő videoelemzését, úgy megy be az öltözőbe, hogy tisztában van a számokkal, a mutatókkal, egyből fel tudja hívni a figyelmet a hibákra. Emellett nagy a kiszolgálószemélyzet, a technikai háttér. Rengetegen állnak tehát a tréner mögött, ám mégis nagy hatalma van, sok kérdésben az ő szava dönt. Az utánpótlást, az átigazolásokat is neki kell uralnia.

 


- Bár négy napot töltöttünk a csodálatos Genfi-tó partján, fikarcnyi szabadidőnk sem volt, reggeltől estig az előadásokon ültünk. Kedden és szerdán például este 11-ig, igaz ekkor rendezték a Bajnokok Ligája-elődöntőinek visszavágóját, amit még azon melegében kielemeztünk. Szóval a nap 24 órája a futballról szólt - zárta szavait Artner Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!