Haladás

2013.09.30. 11:52

Szavazzon a legjobb Haladás-szurkolói fotóra!

Lezárult a Haladás-mindenhol játék alapszakasza, a Hali-drukkerek - szerencsére! - elárasztották minket fotóikkal.

Pum András

A nyár elején arra kértük olvasóinkat, hogy kiruccanásuk, nyaralásuk alkalmával, vagy akár útközben fotózzák le magukat bármilyen Haladás-relikviával és küldjék be.

A  nyolc tagú zsűri - Illés Béla sportigazgató, Kóbor László kisebbségi tulajdonos, Tóth Miklós ügyvezető igazgató, Vörös Csaba technikai vezető, valamint Guzmics Richárd, Tóth Péter, Radó András játékosok és honlapunk képviselője - nehéz fába vágta fejszéjét. Gyakorlatilag valamennyi képet kiválaszthattuk volna, ám személyenként egyet szavazhattunk a döntőbe (Ez végül nem mindenkinek sikerült).

Akadt, aki az ötletességet, volt aki a tájat pontozta.

1.) Az eredeti Apollóval, Kennedy Space Center, Florida. Beküldő: Osvald Ákos

2.) Görögország, Zakynthos. Beküldő: Dezamits Zoltán

3.) Mondtam az Uramnak, te Tibi (nem így hívják ugyan), inkább nekem spendírozzál meg egy nájlon otthonkát, mint Hali bérletre költesz a MARHA haverjaiddal együtt!” (Goldeck, Ausztria). Beküldő: Szegletes Gabriella

4.) London, Wembley-stadion, Márffi Dániel

5.) Machu Picchu, Peru. Beküldő: Csobánki Judit

6.) Machu Picchu, Peru. Beküldő: Rozmán András

7.) Celtic - Liverpool meccs, Aviva Stadium, Dublin, Írország 2013 Aug. 10. Beküldő: Kámán Bálint

8.) Horvátország, Krk-sziget. Beküldő: Machinek Zsolt

9.) Las2alpes, 3421 méter. Nyáron hideg helyre kell utazni. Beküldő: Lacsics Zsolt

10.) Apával 3000 méter felett, ahova a 40 fokos kánikula elől menekültünk. De természetesen imádott csapatunkról itt sem feledkeztünk meg, hiszen Ausztriában is MINDENKI SZOMBATHELYI!!! Beküldő: Iván Barnabás

A győztes egy, a játékosok által dedikált Haladás-mezt kap kedvenc futballistájától, a második helyezett jutalma egy szintén dedikált labda.

A nyereményeket az október 26-i Haladás- Diósgyőr bajnoki mérkőzés előtt adjuk át.

Az összes beküldött képet IDE kattintva nézheti meg!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!