Haladás

2014.01.01. 17:15

Tizedik helyen telel a Haladás II.

Szombathely - A tizedik helyről várja a folytatást a labdarúgó NB III. Nyugati-csoportjában szereplő Haladás II., melynek játékosai az U21-es bajnokságban is pályára léptek.

Pum András

Noha az őszt a nyolcadik helyen zárta a Haladás II., a tavaszról előrehozott veszprémi bajnoki miatt csak a tizedik pozícióból várhatja a folytatást. Tóth László vezetőedző labdarúgói az NB III. mellett az U21-es bajnokságban, sőt az utánpótlás-válogatottakban is helytálltak, ám a többfrontos harcban az ősz végére felőrlődtek.

A középpályán bevethető Jancsó András (labdával) ősszel alapemberré vált a Haladás II-ben, és bemutatkozott az U18-as válogatottban is. Szép jövő előtt áll a 17 esztendős labdarúgó. Fotó: Szendi Péter

– Nagyon jó őszt zártunk, rengeteg 1996-os születésű, tehát mindössze 17 esztendős futballistát küldtünk pályára, akik a megerősödött NB III-ban, felnőtt férfiakkal, gyakran rutinos labdarúgókkal vették fel a harcot – mondta Tóth László. – Fiataljaink kimondottan jól teljesítettek, minőségi fölényben futballoztak ellenfeleikkel szemben, még akkor is, ha az utolsó néhány forduló nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Játékosaink az NB III. mellett az U21-es bajnokságban is játszanak, emellett – szerencsére! – rengeteg korosztályos válogatottat adunk. Futballistáink zöme így ősszel 26–28 meccset teljesített, ami olyan nagyfokú igénybevétel, ami már a veszélyesség határát súrolja. A többfrontos helytállás miatt gyakran nem tudtam a legerősebb csapatot pályára küldeni, pedig meggyőződésem, ha minden meccsre ugyanabból a keretből válogathatnánk, stabilan az első öt között lenne a helyünk. Sőt, ha a kiírás alapján mi is feljuthatnánk, még két-három rutinos futballistával célba vehetnénk akár az első helyet is. Ősszel több jó meccsünk is akadt, így a BKV Előre, a Budaörs elleni gólnélküli döntetleneket, valamint a Csákvárral szembeni 3-0-s hazai diadalt is ide sorolom. Utóbbi bajnokin a fiúk megmutatták valódi erejüket. Nem sikerült viszont a hazai Körmend (1-2), valamint a veszprémi (0-2) meccsünk, de az igazsághoz tartozik, hogy a sérülések, eltiltások miatt nagyon tartalékosan álltunk fel. Egyénileg Jancsó András, Tóth Martin és Angyal Zsolt teljesítményét emelném ki. De a többieket is dicséret illeti, gyakorlatilag egy 10–12 fős mag játszotta végig a 16 bajnokit. Közülük már most tudnék mondani néhány olyan U18-as, U19-es válogatottat, akiket pár hónap múlva bátran javasolhatok az első csapat keretébe is. Ami a tavaszt illeti, a tulajdonosokkal, kollégákkal történt előzetes egyeztetésen abban maradtunk, külön keretünk lesz az NB III-as és külön az U21-es bajnokságra. Még egy ilyen strapás szezont ugyanis nem akarunk végigcsinálni, bebizonyosodott, egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. A játékkal nem volt gond ősszel, reméljük tavasszal az eredményeink is javulnak – jónéhány pont a csapatban maradt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!