Haladás

2014.04.17. 14:00

Lépés az álom felé

A Szombathelyi Haladás középpályása, Simon Ádám társaival együtt a dobogóért hajt, amihez egy kaposvári győzelem remek utat jelentene.

Pum András

Az olasz Palermo kölcsönjátékosaként a nyárig biztosan a Rohonci úton futballozó, 24 esztendős Simon Ádám optimista és vidám hangulatban várja a szombat este nyolc órakor kezdődő kaposvári bajnokinkat. A 2013/2014-es szezonban 19 alkalommal kezdőként és kétszer csereként pályára lépő védekező középpályás úgy látja, a dobogós helyezés szempontjából is fontos összecsapás lesz a kaposvári.

- Szeretnénk megnyerni a szombati mérkőzést, a győzelem ugyanis nagy lépés lenne a harmadik hely megszerzése felé - jelezte a hívásunk időpontjában a keret tagjaival csütörtöki ebédjét fogyasztó Simon Ádám, aki ennek ellenére készségesen nyilatkozott. - Megjegyzem, masszőrünk, Jakab Ferenc valamennyiünket rendesen legyúrt a héten is, úgyhogy mindenki megnyugodhat, biztosan nem lehet probléma...Komolyra fordítva a szót, nem lesz könnyű dolgunk Kaposvárott, hiszen meglehetősen régen nyertünk már náluk. A somogyiak kerete a télen alaposan átalakult, új edző is érkezett, úgyhogy jelen pillanatban kevés játékosukról rendelkezek bővebb információval. Az a 2-3 futballista, aki régóta ott játszik, őket persze ismerem és Tarmo Kinket sem kell bemutatni. A szakmai stáb viszont rendesen feltérképezte az ellenfelet, és ezen információk birtokában hamarosan már is tudjuk, kikre érdemes figyelni, mely futballistának mi az erénye, és hol lehet megfogni. Nem az én tisztem eldönteni, hogy a kaposváriaknak van-e esélyük a bentmaradásra, az biztos, nincsenek egyszerű helyzetben, nyerési kényszerben vannak. Mi azonban saját magunkkal foglalkozunk, nyerni megyünk Kaposvárra. Hogy sok, vagy kevés gól lesz-e? Ezt nem tudom megmondani előre, mindenesetre remek védelmünk van, úgyhogy ha nem kapunk gólt és egyet rúgunk én már boldog leszek. A csapaton belül remek a hangulat, de ez korábban sem volt másként, a kiváló csapatszellem a siker egyik záloga.

Simon Ádám jól futballozott a Honvéd ellen, Kaposváron is szükség lesz harcos játékára. Fotó: Ohr Tibor

- Említette, hogy a győzelem nagy lépés lenne a dobogó felé. Ez azt jelenti, hogy egyértelműen a harmadik helyre hajtanak?

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy megcélozzuk a harmadik pozíciót, ami igazából egy álom számunkra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!