Haladás

2014.05.06. 13:19

Tóth László a Mezőkövesd új edzője

A Haladás II. NB III-as csapatának edzője, az Illés Béla Football Akadémia szakmai igazgatója, Tóth László lett az NB I-es Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzője.

Pum András

Hétfő este közös megegyezéssel szerződést bontott az NB I. 15. helyén álló Mezőkövesd vezetősége Véber György vezetőedzővel. A bentmaradó helytől öt pontra álló borsodiak villámgyorsan megtalálták a szakember utódját, kedd délután az Illés Akadémia eddigi szakmai igazgatóját, a Haladás II. NB III-as csapatának vezetőedzőjét, Tóth Lászlót nevezték ki Véber helyére. A 45 éves szakember az utolsó három fordulóra kapott megbízást.

A miskolci születésű tréner 2003-ban az NB II-es Bőccsel ezüstérmes lett, 2010-ben a Diósgyőr szakmai igazgatója, majd másfél hónapig vezetőedzője volt.

– Kedd reggel kaptam egy üzenetet, hogy ha tudok, még aznap utazzak el Mezőkövesdre, mert rám gondoltak, mint a csapat új edzőjére és szeretnének erről tárgyalni – mondta Tóth László, aki 2011 nyarán érkezett az Illés Akadémiára. – Meglepett, de jólesett a felkérés. Még délelőtt egyeztettem az Illés Akadémia vezetőivel, akik rám bízták a döntést. Nehéz szívvel hagyom itt az akadémiát, érzelmileg borzasztóan kötődöm a fiatalokhoz. Ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy a szerdai, csákvári NB III-as meccsen még én irányíthassam a csapatot (a találkozó 19 órakor kezdődik). Rengeteg olyan játékos szerepel ebben a csapatban, akik nálam lettek NB II-es, NB I-es labdarúgók. Most azonban váltanom kell, hiszen Tállai András személyében olyan ember hívott Mezőkövesdre, aki nemcsak a futballban, hanem a futballal kapcsolatos fejlesztésekben is komoly eredményt ért el. A két klub tulajdonosai között kiváló a viszony, így hiszem, hogy a jövőben ez még szorosabbá válik, ami mindkét félnek előnyére válik.

Hagyaczki József, a Mezőkövesd ügyvezetője mutatta be hivatalosan a csapat új edzőjét, Tóth Lászlót. Fotó:mse-zsory.hu

– Felesleges kapkodni, a hátralévő egy hónapra már nem keresünk Tóth László helyére edzőt és szakmai igazgatót, ráérünk ezzel a nyáron foglalkozni – tudtuk meg Illés Bélától, az Illés Akadémia alapítójától, a Haladás sportigazgatójától. – Ami Lacit illeti, egy ilyen lehetőséget egy edzőnek ki kell használnia, úgyhogy rábíztuk a döntést. Korábban is vittek el Szombathelyről edzőt, gondoljunk csak Róth Antalra, az ő távozása elé sem gördítettünk akadályt. Emberileg és szakmailag és elégedettek voltunk Tóth Lászlóval, úgyhogy további sok sikert kívántunk neki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!