Haladás

2014.07.03. 21:45

Kupagyőztes a Haladás

A Haladás nyerte a 11. Király-kupát, miután a fináléban 2-2-s döntetlen után tizenegyesekkel 5-4-re legyőzte a Puskás Akadémiát. A serleg mellett három különdíj is Szombathelyen maradt.

Pum András

Elődöntők

Szombathelyi Haladás-Concordia Chiajna 1-0 (0-0). – Király Sportlétesítmény, 200 néző, vezette: Kiss N.

Haladás: RÓZSA – Schimmer (Zsirai), Dvorschák (Farkas M.), Fehér, Jagodics – Szakály, Iszlai (Zamostny, Rácz) – Városi (Gyurján B.), NAGY O. (JANCSÓ), HALMOSI (Angyal) – Radó (Varga G.). Edző: Artner Tamás.

Concordia Chiajna: Matasche – Reijic (Dragasi), Bucuruci (Rusban), Bejemaru, Martinez – DA SILVA, Bjugerov, NAFTICI, Rosu (Florean) – Serebiuc (Raiciu), Stan. Edző: Marius Sumudica.

A 2x40 perces mérkőzésen a Haladás kezdett jobban, a vasi csapat elsősorban a jobb szélen vezette támadásait – a román gárda hosszú percekre beszorult saját térfelére. A félidő közepére kiegyenlítődött a játék, a románok kétszer is komoly helyzetben hibáztak. Ekkorra már fordult a kocka, a vendégek átvették az irányítást. Elsősorban mezőnyben folyt a játék, a Chiajna támadásai jóval veszélyesebbek voltak.

Szünet után változatos játékkal teltek a percek. Az 52. percben Jancsó két csel után passzolt a bal oldalon Halmosihoz, aki levezette a labdát az alapvonalig, középre adott, Zamostny 10 méterről a bal sarokba lőtt (1-0). A gól megnyugtatta a vasiakat, akiknél a 60. percben a 28 éves soproni középpályás, a próbajátékra érkezett Varga Gábor is szerepet kapott. Változatos, de eseménytelen mezőnyjátékot láthattak a rekkenő hőségben a szurkolók. A hajrát megnyomták a románok, Rózsát többször is megtornáztatták. A 78. percben viszont Gyurján hibázott ajtó-ablak helyzetben.

A gólszerző Zamostny Balázst (jobbról) köszönti Radó András. Fotó: Unger Tamás

A Haladás a második félideji játékának köszönhetően kiharcolta a sikert, így bejutott az este hét órakor kezdődő fináléba.

A másik elődöntőben

Puskás Akadémia-Kaposvár 1-0 (1-0). Gólszerző: Lencse (18.)

Bronzmérkőzés

Kaposvár-Concordia Chiajna 0-0 - Tizenegyesekkel: 3-4.

Döntő

Haladás–Puskás Akadémia 2-2 (1-1). Tizenegyesekkel: 5-4. 400 néző, vezette: Radványi.

Haladás: Rózsa – Angyal, ZSIRAI, DVORSCHÁK, Farkas (Füredi) – Jancsó (Szalay), Városi (Zamostny) – Nagy O. (Iszlai), Rácz (Fricz), Gyurján (Varga G.) – RADÓ. Edző: Artner Tamás.

Puskás Akadémia: Hajduch – Szélesi, Vaszicsku (Tar), Spandler, GOHÉR – Polonkai (Szakály), Papp (Hudák), Czvitkovics, Denkovics (Fabio) – Sallai (Makrai, Molnár), Tischler (LENCSE). Edző: Benczés Miklós.

Lüktető játékot hozott az első félidő, ám egyik csapat sem tudott mezőnyfölényt kiharcolni, mindkét oldalon több helyzet is akadt. A 23. percben Gyurján jobbról, 19 méterről kapura lőtt, a Hajdúchról kipattanó labdát Nagy Olivér öt lépésről a kapuba helyezte (1-0). A 29. percben Czvitkovics büntetőből egyenlített (1-1). A vasiak rátettek egy lapáttal, ám hiába kerültek többször is a felcsúti védők mögé, nem sikerült ziccert kidolgozniuk.

Szünet után is folytatódott a pörgős csata. Az  51. percben Szakály jobb oldali beadása után Lencse öt méterről, sarokkal találta a hálóba (1-2). A stombathelyi fiatalok becsülettel mentek előre, és siker koronázta erőfeszítéseiket. A 75. percben Zamostny ment el bal oldalon, elhúzta a labdát a kifutó Hajdúch mellett, középre lőtt labdáját Radó hat méterről vágta a kapuba (2-2).

Döntetlen, jöhettek a tizenegyesek.

A vasiak közül Iszlai, Zamostny, Varga Gábor, Dvorschák, Radó is belőtte a büntetőt, míg a Puskás Akadémiából Lencse, Tar, Szakály, Czvitkovics nem hibázott, míg Gohér kapu fölé lőtt.

Büntetőkkel tehát 5-4-re győzött a Haladás.

A torna legjobb játékosa Radó András (Haladás), legjobb kapusa Rózsa Dániel (Haladás), legjobb edzője Artner Tamás (Haladás), gólkirálya két góllal Lencse László (Puskás Akadémia), legsportszerűbb csapata a Kaposvár lett.

A 11. Király-kupa végeredménye: 1. Haladás 2. Puskás Akadémia 3. Concordia Chiajna, 4. Kaposvár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!