Haladás

2014.07.28. 12:18

Extramotivált volt a debütáns Jancsó András

A szombati, Haladás-Újpest mérkőzésen lépett pályára először a zöld-fehér csapatban a szombathelyi nevelésű korosztályos válogatott Jancsó András.

Pum András

Noha csapata kikapott, Jancsó András számára emlékezetes maradt a szombati Szombathelyi Haladás-Újpest (0-1) mérkőzés. A szombathelyi születésű, a Lurkóban, a Haladás VSE-ben, majd az Illés Akadémián pallérozódott, korábbi U17-es, jelenleg U18-as korosztályos válogatott futballista ugyanis a lila-fehérek élete első NB I-es bajnokiját játszotta.

Edzője, Artner Tamás a 69. percben Iszlai Bence helyére küldte pályára a védekező középpályást, aki nem is okozott csalódást.

- Miután a heti edzéseken a mester elsősorban a Szakály-Iszlai belső párosnak szavazott bizalmat, így sejtettem, hogy nem kezdek szombaton - tudtuk meg Jancsó Andrástól. -Tudtam, hogy Iszlai biztosan játszik, így az volt a kérdés, hogy "Szaki" vagy én játszom mellette. Artner Tamás a pénteki edzés után azt mondta, hogy még alszik rá egyet, aztán eldönti a kérdést. Végül - ahogy sejtettem is - a kispadon kezdtem. De nem volt ezzel semmi gond, így is extramotivált voltam. Amikor szóltak, hogy beállok, szinte extázisban futottam a kispadig. A stáb tagjai látták is, hogy borzasztóan fel vagyok spannolva, igyekeztek megnyugtatni. Székely Tibor elmondta mégegyszer a pontrúgások utáni variációkat, Artner Tamás pedig szólt, hogy ne izguljak, és biztosítsam le a védelem előtti területet. Bevallom, az első labdaérintésem teljesen kiesett, utólag édesapám mesélte el, hogy jött egy felívelt passz, ami elpattant tőlem, Nagy Gabi lecsapott rá, én odaléptem, majd érkezett még egy játékos, így mindhárman elestünk. Jó hír, hogy a meccs többi momentuma már megmaradt benne... Úgy érzem nem ment rosszul a játék, a csapattársak is sokat segítettek, ha úgy adódott, egy-egy pontrúgás előtt elirányítottak a megfelelő pozícióba. Csereként beszállni sokkal nehezebb, így nem volt egyszerű felvenni a mérkőzés ritmusát, de mint említettem is, extramotivált voltam, így nem volt gond. A meccs után rengeteget gratuláltak, így a szakmai stáb is, külön Jakab Csaba kapusedző, és a játékostársak - például Halmosi Péter is - megdicsért. Emellett rengeteg üzenetet kaptam a közösségi oldalamon is. De úgy vagyok vele, ha majd sok-sok NB I-es meccsem lesz, akkor mondhatom, hogy elértem valamit. Természetesen jobb lett volna győzelemmel bemutatkozni, így csak annak örülhetek, hogy debütáltam. Sosem szerettem kikapni, teljesen mindegy, hogy milyen meccsről van szó.

Jancsó András jól szállt be az Újpest ellen. Fotó: Maitz Kinga

- Legnagyobb meglepetésemre Budapesten élő, az FTC női csapatában futballozó barátnőm, Fenyvesi Evelin is el tudott jönni a meccsre. Miután nekik is mérkőzésük volt, úgy volt, hogy nem lesz itt, de nagy örömömre szombat délután egyszer csak betoppant. Ami a jövőt illeti, lehet, hogy túlságosan pesszimista vagyok, de egyelőre nem látok rá esélyt, hogy megragadok a kezdőben, Iszlai és Szakály egyaránt rutinosabb futballista nálam. Abban azonban reménykedek, hogy csereként rendszeresen lehetőséget kapok - zárta szavait Jancsó András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!