2014.09.08. 10:42
Rocchi, Kopunek és Jefremov a Haladásban
Hétfőn ünnepélyes keretek között írta alá szerződését a csapat három új igazolása. Guzmics Richárd sorsa a hét közepéig eldől.
Hétfő délelőtt sajtótájékoztatón mutatták be a Szombathelyi Haladás három új igazolását. A korábbi háromszoros olasz válogatott 36 éves Tommaso Rocchi 2014. december 31-ig az egykori 17-szeres szlovák válogatott, a 30 éves Kamil Kopunek 2015. május 31-ig, a 21 éves, ukrán, a Dinamo Kijevben nevelkedett Andriy Jefremov 2016. május 31-ig írt alá.
- Az elmúlt két évben magyar, zömében saját nevelésű futballistákra építettünk, jól is szerepeltünk, szép eredményeket értünk el -mondta Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. - Ezért sok futballistánk piacképessé vált, sokan elmentek. Pótlásukra rengeteg magyar futballistával felvettük a kapcsolatot, de a jobb képességűeket nem tudtuk megfizetni. Azért, hogy idén is erős csapatunk legyen, olyan külföldieket kerestünk, akik valóban segíteni tudnak. Sérülése után Rocchinak fizikálisan utol kell érnie magát, eddig derekasan dolgozott, ő támadóposzton lehet segítségünkre. Kopunek pár hete egy-két napot töltött nálunk, jó benyomást tett a védekező középpályás, valódi minőségi futballista. Jefremovot a nyáron teszteltük, a fiatal játékosról látszik, hogy iskolázott futballista. Aki a Dinamo Kijevben nevelkedett, nem lehet rossz futballista. Köszönjük valamennyi tulajdonosnak, hogy segítettek leigazolásukban.
- Továbbra sem térünk le arról az útról, amin eddig jártunk, a jövőben is minél több saját nevelésű fiatalt szeretnénk beépíteni a csapatba - tudtuk meg Illés Béla sportigazgatótól. - Eddig sem voltunk légiósellenesek, de nem találtuk olyanokat, akik erősítést jelentettek volna és meg is tudtuk volna fizetni őket. A most érkezett három futballistával viszont erősödtünk. Stabil, biztos középcsapat szeretnénk lenni, és ha úgy alakulnak a dolgok, jó lenne az élboly mögé felzárkózni.
- Örülök hogy végre minden tekintetben Haladás-futballistának mondhatom magam, szeretnék mielőbb pályára lépni - jelezte Tommaso Rocchi. - Ami korábbi karrieremet illeti, a legalsó osztályból indultam, és valamennyi ligában futballoztam, egészen a válogatottságig tornáztam fel magam. Noha jónéhány gólt lőttem pályafutásom során, még fiatalnak érzem magam, maradt bennem néhány találat. Vannak még ambícióim, szeretnék a csapat segítségére lenni.
- Az elmúlt idényben sikeres volt a Haladás, bízom benne, idén is a mezőny első felében végzünk - jelezte Kamil Kopunek. - Nagyon jó kollektívába kerültem, hamar befogadtak a többiek, most rám vár a feladat, hogy megmutassam mit tudok.
Jefremov (balról), Artner Tamás, Rocchi és Kopunek. Fotók: Unger Tamás
- Boldog vagyok hogy a nyári próbajátékon megfeleltem, szeretném a pályán bizonyítani, jól döntöttek a vezetők, hogy leigazoltak - fogalmazott röviden Andriy Jefremov.
Az új zöld mez
...és a fehér
Tóth Miklós ügyvezető igazgatótól megtudtuk, a három új futballista papírjait már jóideje intézik, vélhetően a szombati (16.30), Budapest Honvéd elleni bajnokin már mindhárman pályára léphetnek.
Tóth Miklós Guzmics Richárddal kapcsolatban elmondta, nagy valószínűséggel hét közepéig kiderül, a védő hol folytatja pályafutását.
Bemutatták a Haladás új mezét is, amelyen már szerepel az a magyar cég neve, ami állja Rocchi fizetését. Az AGS Sport 23 az olasz Massimiliano Carolettinek köszönhetően került a klubhoz.