Haladás

2014.10.21. 16:06

Szentes Lázár a Haladás új edzője

Kedd este sajtótájékoztatón mutatták be a Szombathelyi Haladás új vezetőedzőjét, Szentes Lázárt.

Pum András

 

 

- Örülök, hogy itt lehetek, nagyon szimpatikus embereket ismertem meg, akiket persze már régebbről is ismertem - mondta az 58 esztendős Szentes Lázár. - Nagyon közel állnak egymáshoz az elképzeléseink, mind ami a felnőtt, mind pedig ami az utánpótlás-csapatokat illeti. Remélem mindkét fronton maradandót tudunk alkotni. Tisztában vagyok a Haladás helyzetével, csakúgy mint a többi együttessel kapcsolatban is, sok évtizedet töltöttem el a magyar labdarúgásban. Miután a mezőny második fele elég szoros, bízunk benne, hogy egy-két győzelemmel el tudunk kerülni erről az idegesítő, 15. helyről. A hátralévő hat mérkőzést úgy kell megvívunk, hogy nyugodt telünk legyen. Ami a vasárnapi, Győr elleni mérkőzést illeti, természetesen minden meccs motivál, de miután ezer szállal kötődöm a városhoz, jelenleg is ott lakok, mást jelent számomra ez a meccs. Mindent elkövetek majd, hogy a Halit győzelemre vezessem. Jelen pillanatban a játékoskeret esetleges téli átalakítását illetően sem lehetnek terveim, először meg kell néznem, hogy teljesítenek a futballisták - akár már a vasárnap esti bajnokin.

Honlapunk megkérdezte, változik-e a szakmai stáb összetétele?

- Egyelőre formálás alatt van a stáb, délután már találkoztunk egymással, egyeztettünk, a holnap esti edzést követően már lehet, hogy okosabbak leszünk. 2002-ben már dolgoztam fél évet Szombathelyen, a tulajdonosváltás azonban engem is elsodort, de mindig a szívem csücske volt a csapat,  a szurkolók, jól éreztem magam a városban. Ez is közrejátszott abban, hogy igent mondtam a Haladás felkérésére.

Szentes Lázár egy plusz egy évre írt alá. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2015. június 30-ig, plusz ha úgy alakul még egy évig szól a kontraktusa.

A tréner szerdán 18.30-tól - a vasárnap esti, Győri ETO elleni bajnoki időpontjában - tart edzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!