2016.01.14. 16:23
Guzmics Richárd: Fókuszban Franciaország
A Wisla Kraków 28 éves védője, Guzmics Richárd egyaránt remek félévet produkált lengyel klubcsapatában és a magyar válogatottban.
Noha Guzmics Richárd csapata, a Wisla Kraków 21 fordulót követően csupán a 13. helyen áll a 16 csapatos lengyel Ekstraklasában, a védő élete eddigi legjobb félévet tudhatja maga mögött. Guzmics hosszú ideje alapembere a piros-fehéreknek, ősszel csupán egyetlen bajnokit hagyott ki eltiltás miatt. A 12-szeres magyar válogatott futballista gondolatait a lengyel bajnokságon kívül már a nyári, franciaországi Európa-bajnokság köti le.
– A bajnokság nagy részében jól szerepeltünk, ám az utolsó öt mérkőzésünkből négyet elveszítettünk, csupán egy döntetlent értünk el, így alaposan lecsúsztunk a tabellán – mondta Guzmics Richárd. – A mélyrepülés a városi rangadón, a Cracoiva elleni 2-1-s hazai vereséggel kezdődött, ezután rögtön kirúgták az edzőnket. A hátralévő meccseken a másodedzőnk ült a kispadon, ráadásul hat-hét állandó sérültünk is volt. Fizikálisan és mentálisan sem voltunk tehát a topon. Noha tulajdonosunk Lengyelország leggazdagabb emberei közé tartozik, átmeneti gondok támadtak a cégénél, és ezt mi is megéreztük. Azóta már szerencsére anyagilag rendeződött a helyzetünk, két új játékost is igazoltunk. Szurkolóink is fantasztikusak, noha a városi derbin elszenvedett vereséget az edzésen számonkérték tőlünk, nem volt vészes a dolog, normális hangnemben beszélgettünk. Az utolsó, szintén vesztes meccs utolsó percében elénekelték a csapat himnuszát, a lefújás után pedig odahívott minket a 4-5 ezer főből álló B-közép, és a Boldog Karácsonyt halhattuk tőlük. Szóval elképesztő élmény volt, már csak azért is, mert a meccsen sem hallottam egyetlen füttyszót sem – drukkereink is tisztában voltak vele, milyen gondok közepette készültünk hétről hétre. Hétfőn kezdtük a felkészülést, hamarosan törökországi edzőtáborba utazunk, ahol többek között összecsapunk az FTC-vel is.
Guzmics Richárd meghatározó játékosa, alapember a krakkói együttesnek
- Ami a tavaszt illeti, cseppet sem aggódom, a Wisla nagy klub, előbb-utóbb megindulunk felfelé, felzárkózunk az élbolyhoz - folytatta a védő. - Ha nyerünk kettőt, az ötödik helyen vagyunk, ha hármat, a dobogón – nincsenek nagy pontkülönbségek. Jómagam pályafutásom eddigi legjobb félévét produkáltam, Lengyelországban ősszel egyszer a hónap játékosának is megválasztottak. És nagy örömömre visszakerültem a magyar válogatottba is. Gyakorlatilag keretbe foglaltam válogatottbeli pályafutásomat: a bukaresti világbajnoki selejtező óta nem szerepeltem a nemzeti csapatban, és – milyen az élet! – éppen a románok ellen tértem vissza a 20. percben a sérült Juhász Roland helyett. Amikor becseréltek, hallottam a lelátóról negatív dolgokat, de csak a játékra koncentráltam, azóta pedig mindegyik EB-selejtezőn játszottam, Belfastban ugye gólt is szereztem. Sőt, a pótselejtezők válogatottjába is bekerültem, amelyben például Zlatan Ibrahimovics is szerepelt. Hogy milyen gyakran jut eszembe a franciaországi Európa-bajnokság? Szinte csak ez jár a fejemben, próbálom felépíteni magam az Eb-re, semmi sem vonhatja el a figyelmem Franciaországról. Ehhez persze jól kell szerepelnem a Wislában, és ha meghívót kapok, a válogatott tavaszi felkészülési mérkőzésén is. Jól érzem magam Krakkóban, és habár voltak ajánlataim más kluboktól, az elkövetkező fél évben az a legfontosabb, hogy nyugodt körülmények között jól teljesítsek. Márpedig erre Krakkóban minden feltétel adott, és most már jól ismerem a lengyel első ligát, tudom mire számíthatok. Figyelemmel kísérem volt csapatom, a Haladás szereplését is, Mészöly Géza nagyon jól összerakta a csapatot és immáron a feltételek is adottak a jó eredményhez. És ne felejtkezzünk el Király Gáborról sem, aki sok pontot hozott a csapatnak. Jó irányba mennek a dolgok Szombathelyen, drukkolok, hogy az első ötben végezzene