2016.02.19. 15:03
Vasas-Haladás: Kinek lesz nyerő a 21?
A labdarúgó NB I. 21. fordulójában szombaton 15.30-as kezdéssel a harmadik Haladás a 11. Vasas vendége lesz. A két csapat között 16 pont a különbség.
Simon Antal helyett a német a Michael Oenning érkezett – az angyalföldi együttes, és igazolt négy új játékost a télen, a nyitányon sima, 4-0-s debreceni vereségbe futott bele. A piros-kék gárda eddigi húsz bajnokijából 14-et elveszített és mindössze 16 pontot gyűjtött.
A Haladás viszont ott folytatta ahol ősszel abbahagyta, Mészöly Géza együttese egy félidei remek játékával és egy félidei küzdenitudásával értékes 1-0-s győzelmet aratott a Budapest Honvéd vendégeként. Az ősszel 1-1-re végzett a két csapat a Rohonci úton.
– Nincs értelme a Vasas debreceni meccséből kiindulni, a mai teljesen más mérkőzés lesz – szögezte le Mészöly Géza, a Haladás edzője. – Elöl Remili, Vida, Berecz, Czvitkovics személyében több jó játékosuk is van, hátulról pedig – korábbi volt játékosom – Korcsmár zárkózik fel gyakran a támadásokhoz. Ő a támadópontrúgásoknál különösen veszélyes. De említhetném a télen érkezett Müllert, aki képes fazont adni csapatának. Ami minket illet, a Honvéd elleni siker után – noha az időjárás alaposan megnehezítette az életünket – különösen jó hangulatban edzettünk, tovább erősödött a csapatszellem, optimista vagyok, nagyon jó és eredményes meccset várok a Vasas ellen is. Nagy és Iszlai sárga lapjai miatt hiányzik, Batarelo sérülése után ma edzett először, Fehér, Petró, Gyürki sérült. Martinez viszont már a kispadra leülhet.
Remélhetőleg Mészöly Gézának Angyalföldön is lesz mit megtapsolnia
- Mindenki tudja a Vasas-kötődésemet, de egyrészt már sokszor meccseltem a piros-kékek ellen, másrészt kaptam sebet a klubtól - például amikor vezetőedzőként menesztettek - jelezte Mészöly Géza. - Abszolút tudom magam függetleníteni a dolgoktól, most csak azon dolgozok, az érdekel, hogy a Haladás legyőzze a Vasast.
Összeállítás: Király – Angyal, S. Wils, Jagodics, Bosnjak – T. Wils, Németh M., Kovács L. – Gaál, Williams, Halmosi.
Cserék: Rózsa, Schimmer, Jánvári, Medgyes, Ugrai, Popin, Martinez.
A mérkőzést Németh Ádám vezeti, segítői Bozó Zoltán, Horváth Róbert, a negyedik játékvezető Lémon Oszkár.
A vasiak a péntek délelőtti edzés a közös ebéd után útnak indultak az éjszakát - csakúgy mint a Honvéd-meccs előtt - a vecsési Airport Hotelben töltik.
A mérkőzést nem közvetíti a televízió, honlapunkon élő tudósítást olvashatnak a találkozóról.