Haladás

2013.04.08. 21:10

A Haladás kisebbségi tulajdonosa nem érti az FTC edzőjét

Kóbor László csodálkozik, hogy a fradisták rasszista kórusa nem zavarta a fővárosiak edzőjét, Ricardo Monizt, és amiatt nem emelte fel a hangját.

Pum András

A kisebbségi tulajdonos Halmill Kft nevében Kóbor László a Nemzeti Sport hétfői számában nyilatkozott a Haladás - FTC (0:0) utózöngéiről. Kóbor szerint a fradisták részéről a cigányozás legalább olyan sértő volt, mint a huhogás.

- Sem a lelátón, semm a televízióban nem lehetett hallani a huhogást, ettől persze Ricardo Moniz még érzékelhette ezt - mondta Kóbor László a sportnapilapban. - Furcsának tartom viszont, hogy a vendégszektor folyamatos szombathelyi cigányozása miatt miért nem emelte fel a hangját. Pedig számunkra legalább olyannyira sértő a cigányozás, mint a négerezés vagy a huhogás. Természetesen ezt is és azt is elítéljük, ám sokat tenni nem tudunk. A mérkőzés előtt napon összehívtuk a szurkolói csoportokat, a meccs előtt és a szünetben hangosbeszélőn kértük őket a sportszerű buzdításra. Minden ember mellé képtelenség rendezőt állítani. Az biztos, hogy a kamerák segítségével azonosíthatók a rendbontók, s ígérhetem, velük szemben élünk a jog adta lehetőségekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!