Haladás

2014.04.14. 10:41

Bamba NB III-as vereség

Az NB III. Bakony-csoportjának 23. fordulójában a Haladás II. 1-0-ra kikapott a BKV Előrétől.

Vas Népe

BKV Előre–Szombathelyi Haladás II. 1-0 (0-0). – Budapest, 150 néző, vezette: Gaál.

Haladás: Dombó – ANGYAL, ZSIRAI, Havasi, FÜREDI – GYŐRFFY, Halmai, Vincze – Németh Á., Vlasics, Hoós (Tihanyi). Edző: Tóth László.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, igazi Haladás-helyzeteket nem, mert az utolsó passzok pontatlanok voltak. A 40. percben Dombó bravúrja mentette meg a góltól a vasiakat.

Szünet után a Haladásnak két óriási ziccere is kimaradt: a 65. percben Halmai a kapusba vezette a labdát, a 75-ben pedig Tihanyi hét méterről a kapus kezébe emelt. A hazaiaknak leginkább csak a nagy bedobásaik jelentettek veszélyt. Nyárasdi a 77. percben egy ilyen bedobásból Győrffyt kilökve fejelte a BKV győztes találatát. Gólszerző: Nyárasdi (77.).

Tóth László: – Amelyik csapat négy-öt százszázalékos ziccert kihagyva, végig fölényben játszva egy bedobásból gólt kap, az nem balszerencsés, hanem bamba. Ez a bambaság kísért minket egész tavasszal.

Tudósított: Márkus Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!