Haladás

2016.01.11. 16:25

Máris befogadták a Hali új szerzeményét

A Pénzügyőrtől igazolt 22 éves támadó, Gyürki Gergő úgy véli, óriási lehetőséghez jutott, hogy a Haladáshoz szerződött.

Pum András

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás első téli igazolására, a támadónégyes bármely posztján bevethető Gyürki Gergőre a szeptember 23-i, Pénzügyőr elleni idegenben 3-1-re megnyert Magyar Kupa-mérkőzésen figyelt fel a Mészöly Géza vezette szakmai stáb. Gyürki jól futballozott, és gólpasszt is adott a meccsen. A 22 éves játékost november elején háromnapos próbajátékra invitálta a vasi klub, és miután kedvező benyomást keltett, két és fél évre szerződtették. Gyürki a II. kerületi UFC-ben kezdett el futballozni, majd az FTC-ben pallérozódott – az NB I-es csapatban egy Ligakupameccsen jutott szóhoz – később Tatabányán szerepelt. 2014 nyarán igazolt az akkor még megyei I-es Pénzügyőrhöz, amellyel feljutott az NB III-ba.

Ősszel 16 bajnokin kilenc gólt szerzett a 173 cm magas, 67 kg súlyú, solymári születésű labdarúgó.

– Őszintén szólva nem kellett sokat gondolkodnom, szinte egyből elfogadtam a Haladás ajánlatát – tudtuk meg a két és fél éves szerződését hétfőn aláíró Gyürki Gergőtől. – Dilemmát csupán az okozott, hogy a foci mellett a Pénzügyőr U9-es csapatát edzettem, emellett a Testnevelési Egyetemen harmadéves vagyok – utóbbit mostantól levelező tagozaton végzem. És távoli célom, hogy egyszer majd a kölni sportegyetemen tanuljak. De miután kiskorom óta az volt az álmom, hogy NB I-es futballista legyek, nem is dönthettem másként, nem szalaszthattam el ekkora lehetőséget. Ami a fogadtatást illeti, a szakmai stáb fantasztikus, a körülmények profik, és nem számítottam arra, hogy ennyire barátságosan, partnerként fogadnak a csapattársak. Pedig korábban személyesen senkit sem ismertem közülük. A Haladásról több emlékem is van, még 17 évesen, 2010-ben az FTC-ben éppen egy Rohonci úti Ligakupameccsen debütáltam. Tavasszal több Hali-meccset is megnéztem a televízióban, szimpatikus volt számomra a csapat, drukkoltam, hogy bentmaradjon. Tudom azt is, hogy Szombathelyen lelkesek a szurkolók, remek hangulatot teremtenek. Több poszton is megfordultam pályafutásom során, Mészöly Géza elsősorban a jobb szélen számít rám, de elöl bárhol megállom a helyem. Erősségem, hogy nagyon kitartó vagyok, sosem adom fel. A technikai tudásomat, robbanékonyságomat, pontrúgásaimat is erősségeim közé sorolom, és jól cselezek, az egy-egy elleni játékban veszélyes vagyok, és a kombinatív játékban is lehet rám számítani. Célom, hogy minél több időt töltsek a pályán, segítsek a csapatnak. Úgy érzem, az eltelt egy hétben sikerült felvennem a ritmust.

Tóth Miklós ügyvezető igazgató és Gyürki Gergő a szerződés aláírását követően

Mészöly Géza vezetőedző is gratulált Gyürki Gergőnek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!