Haladás

2013.10.30. 16:35

Izgalom nélkül: 16 között a Magyar Kupában a Haladás

Csákvár - Magabiztos győzelemmel jutott a legjobb 16 közé a labdarúgó Magyar Kupában a Szombathelyi Haladás. Ugraiék a Csákvárt győzték le 3-0-ra.

Vas Népe

A Haladás mezőnyfölénye ellenére az NB III-as hazaiak a 22. percig állták a sarat. Ekkor viszont Schimmer jobb oldali szöglete után, a tétovázó védők között Ugrai három méterről a földre fejelte a labdát, amely végül bepattant a kapuba (0-1). Három perc múlva az első veszélyes csákvári akció végén, Imrik jobb oldali beadásáról Berki alig maradt le a kapu torkában. A 27. percben növelte előnyét a Haladás: egy 19 méteres szabadrúgást Ugrai elcsavart a sorfal és a dermedten álló Szabó kapus mellett. (0-2). Imrik 30 méterről akarta lekopírozni a gólszerzőt, ám szabadrúgását Mursits hárította. Az első félidő utolsó momentumát a 37. percben láthattuk: Andorka négy méteres lövését Szabó bravúrral szögletre hárította.

Szünet után a hazaiak kezdtek ugyan jobban, de az 50. percben mégis Andorka növelte közelről a vendégcsapat előnyét (0-3). Minden mindegy alapon elkezdett támadni a Csákvár, nem is unatkozott Mursits, aki háromszor is bravúrral hárított. A 74. percben Szabó védte Ugrai mindössze egy méterről leadott lövését. A 79. percben Guzmics utolsó emberként lerántotta Molnárt, s ezért piros lapot kapott.

A Haladás érvényre juttatta a két osztálynyi különbséget, és teljesen megérdemelten jutott a legjobb 16 közé.

Aqvital-Publo CsákvárSzombathelyi Haladás 0-3 (0-2)

Csákvár, 200 néző, Magyar Kupa mérkőzés a legjobb 16 közé jutásért, vezette: Radványi.

Csákvár: Szabó – Dulló, Sötét, Racskó, Ódé (Gulyás, 71.) – Hajdú, DOMOKOS, Imrik (Varga, 61.), Domján (Katona, 55.) – Molnár, Berki. Edző: Bognár György.

Haladás: Mursits – Schimmer, Guzmics, DEVECSERI, TÓTH P. – Rajos (Simon, 46.), Szakály, ISZLAI (Radó, 46.), UGRAI – Gyurján (Medgyes, 58.), Andorka. Edző: Artner Tamás.

Gólszerzők: Ugrai a 22., és a 27., Andorka az 50. percben. Kiállítva: Guzmics a 79. percben.

Bognár György: – Megérdemelt a Haladás továbbjutása, az első félidőben döntő fölényben játszott, kijött az osztálykülönbség. De azért gratulálok a csapatomnak, jól játszottak a fiúk.

Artner Tamás: – Kötelező győzelmet arattunk egy nagyon ügyes együttes ellen. Fontos volt a továbbjutás, gratulálok a csapatomnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!