Haladás

2014.04.24. 10:58

A Rohonci útról menne nyugdíjba

A Haladás masszőre, Jakab Ferenc munkaidőn kívül is szívesen a játékosok rendelkezésére áll. A 43 éves Jakab nemrégiben ült 100. alkalommal bajnoki mérkőzésen a zöld-fehérek kispadján.

Pum András

A 23. fordulóban a  Puskás Akadémia ellen komoly jubileumot ünnepelt a Szombathelyi Haladás masszőre, Jakab Ferenc. A 43 éves sportember ugyanis Székesfehérváron 100. bajnokiján ült a vasiak kispadján.

- Őszintén szólva nem különösebben foglalkoztam a jubileummal, ezért nem volt köszöntés sem, és jómagam sem vendégeltem meg ebből az apropóból a fiúkat - mondta Jakab Ferenc. - Én ugyanis csak egy fogas vagyok a gépezetben, ez az egész nem rólam, sokkal inkább a játékosokról szól. 2011. januárjában, az Illés Akadémiáról kerültem a Haladáshoz, és egyáltalán nem bántam meg, hogy így döntöttem - remekül érzem magam a Haladás öltözőjében. A játékosokkal is jól kijövök, persze akadnak jó és kevésbé jó alanyok. De az évek során több játékossal is jó barátságba kerültem, így például Halmosi Petivel, Nagy Gabival, Simon Ádámmal, Iszlai Bencével. Közülük akadnak, akik a fiaim lehetnének, nem vagyunk éppen egy korosztály, mégis remek a viszonyunk.

A Szombathelyi Haladás masszőre, Jakab Ferenc munkaidőn kívül is a játékosok rendelkezésére áll. A 43 éves Jakab nemrégiben ült 100. alkalommal bajnoki mérkőzésen a zöld-fehérek kispadján.

Jakab Ferenc (jobbról) három éve és négy hónapja dolgozik a Rohonci úton

- Egyébként már gyermekkorom óta Hali-szurkoló vagyok, Bozzaiban nőttem fel, édesapám nagyon jóban volt a Halmosi-családdal, így én is gyakran kijártam a meccsekre. Immáron a kispadról drukkolhatok a fiúknak - persze nyilván nekem nem ez a feladatom, de az ember nem tud kibújni a bőréből, sokszor engem is elvisz a hév, nehezen tűrtőztetem magam. Szegény megboldogult Tebeli György mesélte, ő sokszor bizony nyugtatókat vett be meccs előtt, úgy ült le a padra. Tőle egyébként rengeteget tanultam, sokat köszönhetek neki, amolyan második apámként tekintettem rá. Előbb említettem a focistákat, sok olyan játékos van, akinek remek az izomzata, emellett profi módon készül és edz. Ilyen például Halmosi Peti - szerintem ő képezi most a Haladást - aztán említhetném Tóth Petit, Fehér Zolit, Iszlai Bencét, Simon Ádámot - egyikük sem veszi félvállról a munkát. Örömteli, hogy az idei bajnokságban az izomsérülések teljesen elkerültek bennünk. Ez elsősorban a játékosok és a szakmai stáb érdeme, persze én is igyekszem hozzátenni a magam részét. Természetesen folyamatosan képzem magam, nem derogál mástól tanulni, mindenkitől el lehet lesni valamit. Így annak idején a sérült Korolovszky Gábort is elkísértem Budapestre, vagy Simon Ádámot Székesfehérvárra, Mohácsi doktorhoz. Akadtam extrém történetek is, néhány évvel ezelőtt az NB III-as meccsen Badacsonytomajon az egyik fiatalnak nyílt könyöktörése volt, mentő vitte kórházba - na az nem volt szép látvány és nem volt egyszerű eset sem. Ha pedig a Honvéddal játszottunk a Bozsik-stadionban, Tóth Petinek mindig össze kellett varrni valamijét...Természetesen "munkaidőn" kívül is állok a srácok rendelkezésére, bármikor hívhatnak, hiszen ezért vagyok mellettük. Ahogy korábban is említettem, jól érzem magam, ha rajtam múlik, innen megyek nyugdíjba - zárta szavait Jakab Ferenc.

A földön ülő Halmosinak szerencsére ritkán van szüksége segítségre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!