Haladás

2014.05.02. 12:05

Hullámvölgy után tettre készen

A 19 esztendős támadó Németh Márió ballagás után, érettségi előtt, félúton Miskolc felé.

Pum András

Nem unatkozik mostanság Németh Márió. A 19.születésnapját csütörtökön ünneplő futballista a héten elballagott iskolájából, jövő héten pedig már érettségizik.

Közben - természetesen nem mellékesen - vasárnap a Diósgyőr elleni meccsen kell helytállnia. Az ellen a Diósgyőr ellen, amelyről kellemes emlékei lehetnek, az őszi, 2-2-re végződött találkozón Németh szerezte a Hali második találatát.

Németh a 2013/2014-es szezonban 13-szor kezdőként, 11 alkalommal csereként kapott lehetőséget, két gólt szerzett.

- A diósgyőriek múltkori vereségük után győzelmi kényszerben vannak, ezért biztos vagyok bent, hogy az első perctől kezdve nekünk esnek majd - mondta Németh Márió. - Ez viszont a mi malmunkra hajthatja a vizet, hiszen nagyobb területünk maradt a kontrákra. Mi legutóbb - ha rossz játékkal is - nyertünk, remélem vasárnap is begyűjtjük mindhárom pontot. Noha idegenben mindig jó a döntetlen, de mivel a harmadik helyre hajtunk, nyernünk kell. Nem lesz egyszerű feladat, már csak azért sem, mert három alapemberünk sem játszhat Miskolcon.

Németh Márió gólöröme az őszi, Diósgyőr elleni meccsen. Egy ilyen mutatványt megnéznénk vasárnap is

- Ön viszont - legalábbis az előzetesen megadott összeállítás szerint - ismét kezdő lesz. Tavasszal nem volt ez mindig így, tudja az okát?

- Sajnos hullámvölgyben voltam, nem ment a játék, aminek az volt az oka, hogy nem sikerült jól a téli felkészülésem, így nem voltak meg az alapok. Mostanra kezdek magamhoz térni, a korosztályos válogatott találkozóin is egyre inkább jobban ment a futball, és a legutóbbi, Mezőkövesd elleni bajnoki meccsen szerintem már jól szálltam be. Ha kezdőként, ha csereként lépek pályára, jó játékkal szeretném győzelemhez segíteni a Haladást. Tehát ahogy említettem is, nyerni megyünk Miskolcra, aztán a két hazai meccsünkön - a Paks és a Fradi ellen - kötelező a győzelem, majd Pécsett zárjuk a bajnokságot. Arra már kiderül, mennyi esélyünk lesz a dobogóra.

Németh őszi gólja a Diósgyőr ellen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!