Haladás

2014.07.18. 20:56

Jancsó András gólja döntött

A bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésén, azaz a főpróbán a Szombathelyi Haladás 1-0-ra verte az NB II-es Sopront.

Pum András

Szombathelyi Haladás- Sopron 1-0 (0-0).  - Szombathely, Király Sportcentrum, 200 néző, felkészülési labdarúgó-mérkőzés, vezette: Molnár A.

Haladás: Rózsa (Gyürü, 46.) - Schimmer (Angyal, 46.), Dvorschák (Fehér, 46.), Devecseri (Dvorschák, 72.), Katona (Farkas, 46.) - Varga G. (Rácz, 46.), Szakály (Jancsó, 46.) - Gaál (Városi, 46.), Nagy O. (Zamostny, 46.),  Halmosi (Nagy O., 46.) -  Radó (Scardina, 46.). Edző: Artner Tamás.

A Haladás kezdte jobban a mérkőzést,  ám hiába harcolt ki mezőnyfölényt, sokáig nem tudott helyzetbe kerülni. Habár sokszor a soproni védelem mögé kerültek Radóék, a beadásokat lefülelték a vendégek. A soproniak kontrákkal próbálkoztak, ám ezek olyannyira veszélytelenek voltak, hogy Rózsának a kirúgásokon kívül semmi oka nem akadt. Igaz, a másik oldalon Halápinak sem. Tegyük hozzá, a rekkenő hőség sem könnyítette meg a csapatok dolgát, akik ennek ellenére becsülettel tették a dolgukat. A vasiak mentek előre, ám nem boldogultak a betömörülő vendégbekkekkel.

Fordulás után az első félidei csapatból csak Devecseri Szilárd maradt fent, pályára lépett a két próbajátékos, a középpályás Csordás Szabolcs és Filippo Maria Scardina is. Aktívan kezdte a játékrészt a Haladás. A 61. percben Scardina cselezgetett a tizenhatosnál, majd a labda Jancsó elé került, aki 18 méterről a jobb sarokba helyezett (1-0). Tíz perc múlva Scardina 20 méteres lövése alig kerülte el a jobb sarkot.  Az egyre jobban fáradó soproniak ellen nagy fölénybe került a Haladás. A 83. percben Városi jobbról visszagurított labdáját Zamostny 17 méterről a bal kapufára lőtte.

A bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésén nem csak egymással, hanem a nagy meleggel is megküzdöttek a csapatok, így a játék hagyott maga után kívánnivalót. A két próbajátékos sorsáról még nem döntöttek.

- Az eredménnyel elégedett vagyok, és noha a gólt nem ekkor lőttük, az első félidei játék egész jó volt. A második játékrészben a cserék miatt egy jóval gyengébb játékerőt képviselő Sopron volt a pályán - értékelt Artner Tamás.

A két próbázó közül Csordás Szabolcs elsősorban a középpályán robotolt. A magas, jó felépítésű Filippo Maria Scardina Jancsó András gólja előtt szép cselekkel játszotta tisztára magát, majd passzolt társához. Pár perc múlva volt egy szép lövése is, és a felpasszolt labdákat igyekezett kiosztani társainak. Ugyanakkor látható, hogy erőnlétileg még jócskán van lemaradása. A két labdarúgó közül utóbbi futballozott meggyőzőbben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!