Haladás

2014.07.28. 20:24

Tommaso Rocchi a Haladásban?

A Lazio 36 éves, egykori háromszoros válogatott csatára jelen állás szerint szombaton érkezik Szombathelyre. Videók Rocchiról!

Pum András

Igazi nagyhalra vetette ki hálóját a Szombathelyi Haladás. Információink - melyet az olasz lalaziosiamono.it portál is megerősített - szerint a Lazio egykori háromszoros válogatott támadója, Tommaso Rocchi iránt érdeklődik a vasi klub.

Az olasz oldal többek között azt írja, hogy Rocchi adott esetben szívesen jönne egy évre Magyarországra, és tárgyalásban áll az Európa-ligára hajtó (...) Haladással.

Tóth Miklós a Haladás ügyvezető érdeklődésünkre elmondta, több játékossal is kapcsolatban állnak, köztük van Rocchi is.A római születésű Massimilano Carolettitől, a Haladás marketingigazgatójától - Rocchi jó barátjától -  ugyanakkor azt is megtudtuk, jó esély van rá, hogy az egykori kiváló támadó a héten, egészen pontosan szombaton Magyarországra érkezik.

Rocchi laziós korában volt igazán csúcsformában. Fotó: sport.sky.it

A 36 éves, 177 cm magas csatár tekintélyes pályafutást tudhat maga mögött. Rocchi 2001 és 2004 között az Empoliban (Serie A-ban és a B-ben) 104 bajnokin 29 gólt rúgott. Ezt követően bontakozott ki igazán a velencei születésű támadó, aki 2004 és 2012 között a római Lazióban 241 meccsen 82 gólt vágott. 2013. januárjában az Internazionaléhoz szerződött, ahol mindössze fél évet töltött, bajnokin nem szerepelt.

Egy kis összeállítás az olasz csatárról

 

Legutóbb a másodosztályú, ám csődbe ment Padova futballistája volt, 20 találkozón öt gólig jutott.

A Serie A-ban 323 bajnokin 103 gólt jegyzett. Hat BL-meccsen pedig két gólt szerzett,

Korábban az olasz válogatottban három alkalommal is pályára lépett.

Rocchi jelenleg szabadon igazolható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!