Csak segíteni akart

2018.01.03. 10:26

Laár ellopott erősítője miatt vitték be a mentőst

Laár András szerint a mentős teljesen vétlen a történetben, ráadásul jóhiszeműen járt el. A Facebookon azt írta: ha túl lesznek az egészen, kárpótolni fogja a bilincsben elvezetett férfit.

Budapest, 2015. november 4. Laár András zenész, költő, humorista interjút ad Laár60 című életműkoncertje kapcsán az MTI újságírójának a budapesti Mag Házban 2015. november 2-án. MTI Fotó: Kallos Bea

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kallos Bea

Egy mentős keveredett ártatlanul egy lopási ügybe, amelyben rá­adásul a L’art pour l’art társulatban Besenyő Pista bácsit (is) alakító Laár András a károsult – olvasható a Bors cikkében.

A humorista-zenész még karácsony előtt osztotta meg a Facebookon, hogy autóját betörve ellopták a gitár-ének erősítőjét.

„Ha esetleg interneten felbukkanna előttetek egy gyanús, eladni szándékozó hirdetés, vagy a környéketeken valakinél fellelnétek, kérlek Benneteket, itt Facebook üzenetben jelezzétek és én hálából megjutalmazom az illetőt!” – írta Laár akkor a bejegyzésben.

Rajongóit arra kérte, hogy ha bárki gyanús hirdetéssel találkozik, jelezze neki. A lopás délutánján egy férfi, aki az Országos Mentőszolgálatnál dolgozik, erősítőt vásárolt egy másiktól 150 ezer forintért. Egy ilyen eszköz bolti ára ennél jóval borsosabb: 460 ezer forint.

A mentős azt mondja: egy barátja hívta fel a figyelmét arra, hogy Laártól pont olyan erősítőt vittek el, mint amilyet ő vett. Megijedt, hogy a humorista-zenésztől ellopottat adták el neki, ezért felvette a kapcsolatot Laárral.

Személyes találkozót beszéltek meg december 28-án délutánra annak ellenére is, hogy Laár erősítőjének gyári száma nem egyezett meg a mentősnél lévő erősítőével.

Mivel előtte dolgoztam, mentősruhában érkeztem. András és egy fiatal srác jelent meg, akiről utólag derült ki, hogy civil ruhás nyomozó. A gyári számok most sem stimmeltek

– írta nyilvános Facebook-be­jegyzésében a mentős, akit ezután sajtóhírek szerint bilincsben vittek be a rendőrök.

– Még mindig munkaruhában a rendőrség autójában ültem, úton a kapitányságra. Megdöbbenve, értetlenül, hogy mit is keresek itt. Nem vagyok bűnöző, nem tettem semmi rosszat. Segíteni akartam, hogy akitől elloptak valamit, visszakaphassa – fakadt ki a férfi, aki órák múlva ugyan szabadlábon távozott, de az erősítőjét lefoglalták.

– Meggyőződésem, hogy a mentős ebben a történetben vétlen. Jóhiszeműen járt el, amikor szólt, hogy nála lehet az erősítőm, de a nyomozás még tart, lehet, kiderül, hogy nem is az enyém, amit ő vett. Mindkettőnket bevittek a rendőrök kihallgatni, aztán a végén boldog új évet kívántunk egymásnak – kommentálta az eseményeket a Borsnak Laár.

A rendőrség a sajtó megkeresésére reagálva az alábbi közleményt fogalmazta meg.

„Tekintettel arra, hogy a helyszínen a budapesti férfi az eszköz tulajdonjogát adás-vételi szerződéssel nem tudta egyértelműen igazolni, valamint a sértett az eszköz gyári számáról sem tudott egyértelműen nyilatkozni, így felmerült a bűncselekmény gyanúja. A gyanút a helyszínen nem lehetett egyértelműen tisztázni, ezért a rendőrök a budapesti férfit előállították. Később a kapitányságon a rendőrség a férfi szerepét tisztázta, gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor”

- írták.

Laár azóta a Facebookján is reagált az ügyre. Azt írta,

azért voltak jelen a találkozón a rendőrök, mert az első perctől be voltak vonva az ügybe, lévén a zenész feljelentést tett a kocsija feltörése, valamint lopás miatt ismeretlen tettes ellen. Ő maga mindenben jóhiszeműen járt el, nem vádolt senkit, és most sem vádol.

Nagyon sajnálom, hogy pont a bejelentő úriember lett kitéve a rendőri gyanúsítás kellemetlenségeinek, de erről én nem tehetek – olvasható a zenész bejegyzésében, aki ehhez azt is hozzátette: hogy

ha túl lesznek az egészen, kárpótolni fogja a bilincsben elvezetett férfit.

Borítókép: Laár András zenész, költő, humorista interjút ad Laár60 című életműkoncertje kapcsán a budapesti Mag Házban 2015. november 2-án.

MTI Fotó / Kallos Bea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában