Galopp

2018.04.12. 15:04

Világhírű lehet a magyar zsokélány

Bihari Alexandra meghívást kapott az Arab Lovas Világbajnokság-sorozat díjkiosztó ünnepségére Los Angelesbe. A 24 éves lovast, a zsoké-jelöltek kategóriájában jelölték a legjobbak közé, ő az első magyar versenyző, akinek ez sikerült.

Bihari Alexandra kilenc évesen ült először lovon. Rögtön érezte, hogy ez nem egyszerűen a hobbija lesz, hanem több annál, szülei egész addig teniszezőnek szánták, de az első lovasedzésen eldőlt, neki a lovardában és nem a teniszcsarnokban van a jövője. Először a díjlovaglással próbálkozott, rövid idő alatt kiderült azonban, hogy az izgalmasabb galopp versenyek jobban illenek a személyiségéhez – írja a Vasárnap Reggel.

A díjlovaglásnál azt tanultam, hogy ne hagyjam, hogy a ló döntsön helyettem – mondta Bihari Alexandra. – Amikor terepen vágtázunk, ezeket a telivéreket hagyni kell, hogy mehessenek a saját ösztöneik után, nagy élmény megtanulni ezt a fajta együttműködést a lóval. Teljesen más az is, hogy szabad ég alatt lovagolunk, mint a lovardában, nagyon gyorsan kiderült, hogy ez az én igazi világom.

Ezt, azóta Bihari Alexandra eredményei is igazolták. Több arab lovas futamon ért el kiváló eredményt, három éve, a Női Arab Lovas Világbajnokság-sorozaton harmadik lett, tavaly nyáron pedig megnyerte a zsoké-jelöltek számára rendezett világbajnokságot Rómában. Ezen a versenyen a világ legjobb zsoké-jelöltkei álltak rajthoz és a győzelemmel szerezte meg az indulás jogát az Egyesült Arab Emírségek versenyén.

Az abu-dzhabi versenyen, Sheik Khalifa, az Emirátusok miniszterelnökének lovát sorsolták neki és itt teljesítette az első 120 km-es nemzetközi távlovas versenyét is. A 24 éves zsoké-jelölt azt mondja, az, hogy egy verseny milyen eredménnyel zárul, hetven százalékban a ló és harminc százalékban a zsoké teljesítményétől függ. Egy gyenge adottságú lovon, a világ legjobb zsokéja sem fog futamgyőzelmeket nyerni.

Ettől függetlenül azt a harminc százalékot ne becsüljük le – mondta Bihari Alexandra. – Egy közepes lóval és jó taktikával, már lehet meglepetést okozni. Én türelmes lovas vagyok, az idegesebb, kiszámíthatatlanabb lovakkal is elég jól bírok. Ezért is tudok eredményes lenni az arab sorozatban.

Sokan kérdezik, hogy egy nő és egy férfi zsoké között mi a különbség, szerintem pont az, hogy mi jobban tudjuk kezelni a kiszámíthatatlanabb lovak idegrendszerét. Persze, a férfiak fizikumban mindig erősebbek lesznek, de vannak olyan érzékenyebb lovak, akik egy erős férfi kézben nem is mennek jól, egy női zsokéval meg rájuk sem lehet ismerni. Ez az arab lovakra még inkább érvényes, ezek a lovak temperamentumosabbak, magasabb vérmérsékletűek, mint az angol telivérek.

Az, hogy egy zsoké milyen lovat kap, a tulajdonosától és a trénerétől függ, ők azok, akik eldöntik, egy-egy versenyen kivel versenyezhet a lovuk. Egészen addig csak zsoké-jelölt egy versenyző, amíg el nem ér 40 futamgyőzelmet. Alexandra jelenleg 28 győzelemnél tart és azt reméli az idei versenyszezonban sikerül annyit nyerni, hogy profi zsoké lehet.

A tavalyi év eredményeivel elégedett vagyok, a zsoké-jelöltek között elértem, amit lehetett. Azt, hogy első magyar lovasként, az Arab Lovas Világbajnokság-sorozat gáláján, a legjobb zsoké-jelöltek között lehetek, hatalmas megtiszteltetés és újabb lendület, hogy ne adjam fel a versenyzéssel kapcsolatos álmaimat.

Névjegy:

  • Bihari Alexandra
  • 1993 június 9-én született Nyíregyházán.

    2014-ben végzett az ELTE rekráció-egészségfejlesztés szakán.

    Tizenegy éves kora óta versenyszerűen lovagol.

    2012-ben második lett a Női Amatőrlovas Európa-bajnokságon. Mindez már önmagában is történelmi siker, hiszen a 22 éve megrendezésre kerülő versenyen ő volt az első magyar versenyző, aki a dobogóra állhatott.

    2014-ben a H. H. Sheikha Fatima Női Arab Lovas Világbajnokság-sorozaton harmadik helyezést ért el.

    2017-ben, megnyerte Rómában a zsoké-jelöltek számára rendezett arablovas világbajnokságot.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában