família

2018.05.31. 12:33

Végvári Ádámék tizennégyen éltek egy házban

A zenésznek nem kenyere a szigor: sosem kiabál, és soha, még véletlenül sem fordult meg a fejében, hogy kiosszon egy-egy nevelő szándékú nyaklevest.

Család

Zuglói otthonában fogadott bennünket a Neoton Família legendás zenésze, Végvári Ádám. Az egyik unoka születésnapját ünnepelték, a készülő ebéd illata belengett mindent, sültek a grillen a csirkecombok. Tapintható volt a harmónia – írja a Vasárnap Reggel.

A zenész még a vegyipari technikumban ismerkedett meg Ildikóval, akivel 48 éve élnek boldog házasságban. Három lányuk született, akik hat unokával ajándékozták meg őket. Ádám mindig is nagy családra vágyott, el sem tudja képzelni az életét nyüzsgés nélkül.

Azokért az élményekért érdemes csak igazán élni, amiket a családdal közösen gyűjtünk. Boldog vagyok, hogy ilyen sok csemete vesz körül! Számomra azok a pillanatok jelentik a legtöbbet az életben, amikor mind együtt lehetünk.

Fotó: Hot!

Ilyen a mai is, hiszen az ötödik unokám, Júlia nyolcéves lett – kezdte boldogan Ádám, aki beszélgetés közben fél szemmel arra is figyelt, hogy szép pirosra süljön a hús. Majd szólt a kicsiknek és a nagyoknak, hogy álljanak össze egy fotózáshoz. Pillanatok alatt ott termettek a családtagok.

Nem hisz a kemény­kezűségben

A zenésznek nem kenyere a szigor: sosem kiabál, és soha, még véletlenül sem fordult meg a fejében, hogy kiosszon egy-egy nevelő szándékú nyaklevest.

Mi mindig meg tudjuk beszélni higgadtan, normális keretek között azt a problémát, ami esetleg felmerül. Hozzáteszem: konfliktusmentes övezet a miénk. Nem emlékszem arra, mikor emelte fel bárki is a hangját utoljára. Vidám, szerető család vagyunk, odafigyelünk egymásra, az őszinteség a legfontosabb számunkra.

Ha esetleg mégis kialakulnak kisebb-nagyobb viták, akkor leülünk mindannyian, és addig beszélgetünk, amíg újra béke és egyetértés nem lesz – folytatta a Neoton frontembere, aki imád egy fedél alatt élni a gyermekeivel és az unokáival.

Hatan laknak egy fedél alatt

Ádám felemás érzésekkel mesélt a jelenlegi helyzetről, ugyanis nagy változás történt a közelmúltban!

Anita lányomék négyen és a feleségemmel ketten élünk jelenleg a házban. Nemrég még tizennégyen voltunk, de Kata lányomék épp most költöztek el tőlünk a családjával, pár utcával arrébb. Most még tágasabb lett a ház. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök, hogy boldogok az új otthonukban, de mivel megszoktam a közelségüket, hiányoznak is. Egyelőre még furcsa nélkülük. Mivel én is nagycsaládban nőttem fel, el sem tudom képzelni, hogy csak kettesben éljünk a feleségemmel – mondta mosolyogva a 66 éves zenész.

Pletykák garmadája

Évtizedek óta teszik fel ugyanazt a kérdést Csepregi Évának és Ádámnak: vajon volt-e szerelmi viszony köztük? Ők mindig csak nevetnek, és elmondják: nem tehetnek róla, hogy a párkapcsolatukról szóló pletyka nem hagy alább. Az igazság a következő: csak munkakapcsolat volt és van köztük, soha nem volt ennél több.

Borítókép: Hot!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában