a nemzet színésznője

2018.10.30. 08:37

Bízik novemberi visszatérésében Törőcsik Mari

A nemzet színésze hosszú évek óta betegeskedik. Legutóbb szeptember közepén került újra kórházba, hogy megerősítsék az immunrendszerét. Rengeteg vitamint kapott, hogy elősegítsék a mihamarabbi gyógyulását, ugyanis nagyon le van gyengülve a szervezete.

A színésznő már névről ismeri az összes ápolót és orvost a szombathelyi kórházban – sajnos olyan, mintha ez az intézmény lenne a második otthona. Ám a művésznő minden akadályt képes legyőzni a derűjével és az elképesztő kitartásával. Friss híreket árult el az állapotáról – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

A nyolcvankét éves művésznőt a hot! munkatársai érték el telefonon, és megerősítette: szerencsére jobban érzi magát, és az sem kizárt, hogy a Galilei élete című darabban novemberben már színpadra is lép a Nemzeti Színházban.

Most engedtek el a kórházból, ahová a velemi házamból jártam be. Úgy néz ki, a napokban felmegyek Pestre. Színházi témában addig nem tudok semmi biztosat mondani, amíg nem egyeztetek az igazgató úrral. Csak bízni tudok abban, hogy az egészségi állapotom novemberre már engedni fogja, hogy visszatérjek a közönség elé – mondta lapnak suttogva a Kossuth-díjas színésznő, akinek hallhatóan még nehezére esett a beszéd.

Mari volt férje és egyben jó barátja, Bodrogi Gyula részletesebben beszélt arról a lapnak, hogy min megy most keresztül a színészlegenda.

Mindig attól tart, hogy bennfogják a kórházban, de ez csak egy rövidebb kezelés volt. A velemi otthonában könnyebben megy a gyógyulás. Telefonon folyamatosan beszéltem vele, meglátogatni mostanában nem tudtam, de nagyon készülök rá – árulta el a nemzet színésze.

Hozzátette: Mari betegágyánál nem bírja megállni, hogy ne etesse meg a művésznőt.

Enni muszáj! Neki a beteg keze miatt ez nem igazán megy egyedül. Olyankor van, hogy segítek neki. És a nap huszonnégy órájában van mellette egy ápoló, aki táplálja őt. Szóval, a lehető legnagyobb biztonságban és a legjobb kezekben van. Ő nagyon erős, és biztos vagyok a teljes gyógyulásában – mondta lapnak Bodrogi Gyula.

Mosollyal győzték le a betegséget!

Olivia Newton-John

1992-ben tudta meg, hogy mellrákja van, de nem csüggedt. A gyógyulása óta küzd azért, hogy felhívja a figyelmet a betegségre.

Szacsvay László

Sikeresen legyőzte a prosztatarákot, a gyógyulásának köszönhetően pedig 2010-ben ő lett a Magyar Urológusok Társaságának a reklámarca.

Marcia Cross

Az 56 éves színésznő legyőzte a rákot. Egy pillanatig sem volt hajlandó elhinni, hogy a betegség erősebb nála.

Borítókép: Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 2016. április 6.-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!