megragadták a lényeget

2018.11.03. 17:37

A Bagi-Nacsa párost is megihlette Juncker „isiásza”

A humoristák frappánsan parodizálták ki az Európai Bizottság elnökét.

Jean-Claude Juncker az idén júliusi NATO-csúcson előadott különszáma miatt kerülhetett a humoristák célkeresztjébe, akik frappánsan gúnyolták ki Juncker botladozását, valamint a Brüsszelben nyílt titokként kezelt alkoholproblémáit – írja az Origo.

A Bagi-Nacsa páros nemcsak ezen, hanem Juncker baráti pofozkodásán, valamint az uniós migrációs politikában megfogalmazott liberális elvein is gúnyolódott. Például így: „Megkérném a hölgyet, hogy töltsön még a poharamba, mert kiürült, mint a maguk migránskvótája.” Vagy így: „Éljenek a nyitott határok, ne legyenek határok, hiszen én sem ismerem a határokat.”

A lap hozzáteszi, hogy a paródiák alapjául az uniós politikus „furcsa szokásai” (politikustársainak puszilgatása, vállon-, hátba, és fejen veregetése, illetve csapkodása papírkötegekkel) mellett legfőképpen az a júliusi NATO-csúcson előadott abszurd jelenet szolgálhatott, amikor a dülöngélő Junckert politikus kollégái kísérgették, ugyanis magától nemigen volt képes megállni a lábán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!