spiritualizmus

2018.11.29. 21:45

Détár Enikő hisz a szellemekben

Történt egy megmagyarázhatatlan dolog, ami bár elsőre rémisztőnek tűnhet, a színésznő számára megnyugvást ad.

Forrás: lokal.hu

Détár Enikő a mai napig fájó szívvel gondol vissza édesanyja hat évvel ezelőtti halálára, akinek a jelenlétét még mindig érzi. Legutóbb a Szellem a spájzban című darab felújító próbáján történt egy olyan furcsa és megmagyarázhatatlan dolog, ami bár elsőre rémisztőnek tűnhet, a színésznő számára megnyugvást ad – írja a Lokál.

Hat évvel ezelőtt már játszottam a Szellem a spájzban című darabban, de akkor nagyon rossz lelkiállapotban voltam, mivel még a három hónappal azelőtt elvesztett édesanyámat gyászoltam. Idén tavasszal a Turay Ida Színházban már nyilván könnyebb szívvel álltam színpadra, de persze rögtön visszajöttek az akkori érzések.

A csapattal épp ezoterikus, spirituális témákról beszélgettünk, amikor minden átmenet nélkül kinyílt az egyik ajtó. Egy emberként rezzentünk össze, hiszen nem volt ott senki, és rögtön elindult a találgatás, hogy vajon kinek a kije lehetett a körünkben – kezdte lapunknak Détár Enikő, aki szeretné azt hinni, hogy az ő édesanyja akarta vele tudatni: még mindig itt van vele.

Bízom benne, hogy az ajtón az én édesanyám toppant be, ezek után egy cseppet sem lennék meglepve, ha a színdarabhoz hasonlóan a való életben is körülvennének a szellemek – tette hozzá a színésznő, akit az édesapjához is különös, síron túl tartó kötelék fűz.

Hat és fél hónapos terhes voltam a nagylányommal, amikor éjszaka a kocsimmal egy kanyarban kisodródtam. 83 métert repültem, az anyósülésen landoltam. Csak arra emlékszem, hogy leperegtek előttem az életem képei, de valami iszonyatosan nagy sebességgel. A kezem a hasamon volt, a lábammal pedig kitámasztottam magam, így nem esett bántódásom.

Miután kimásztam a szélvédőn, egy nyergesvontató állt meg segíteni, és az vitt el a kórházba. A sors furcsa fintora, hogy édesapám egy közúti balesetben halt meg, méghozzá úgy, hogy egy nyergesvontató hátsó része kisodródott, és szétzúzta. Ezt a furcsa egybeesést én úgy fordítom le magamnak, hogy az élet néha elvesz, de amikor a leginkább szükséged van rá, akkor vissza is ad – mondta Enci, aki nemrég párjával, Péterrel ismét karambolozott, de szerencsére mindketten sérülés nélkül megúszták, így a színésznő az előadásait tovább játszhatja a Turay Ida Színházban.

Borítókép: Détár Enikő (középen) a Szellem a spájzban című darabban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában