titokzatos lélek

2018.11.08. 16:45

Gregor Bernadett: a helyemen vagyok

A színésznő kendőzetlenül beszélt a benne élő anyatigrisről és az élet bonyodalmairól. 

Forrás: MTVA Fotó

Fotó: Zih Zsolt

Gregor Bernadett megfejthetetlen és rejtélyes, de ebben rejlik az ő varázsa. Lelkének, lényének szenvedélyes titkait ugyanis soha nem adta ki, még akkor sem, amikor évekkel ezelőtt megpróbálták a pokolba taszítani. Az esti előadás előtt az öltözőjében idézte fel életének fontosabb résztvevőit a Vasárnap Reggel munkatársának: édesapját, Gregor Józsefet, Schubert Évát, Mensáros Lászlót, valamint nagy példaképét, fogadott mamáját, Béres Ilonát.

Látom kicsit aggódik.

Álmos fiammal egész éjjel fent voltunk, szegény nincs jól. Ideges vagyok, nehogy valami baja legyen. Magas láza van, elkapta ezt a fránya vírust.

Én is megijedtem, mert a színház előtt nem láttam a kocsiját.

Ne is mondd. Pár napja összetörték az autómat, valaki hátulról belém jött a házunk előtt. Huszonhárom év után visszatértem a tömegközlekedéshez. Pár nap alatt annyira megszoktam és megszerettem ezt a helyzetet, hogy amikor csak tehetem busszal jövök a színházba. Sokkal gyorsabb, nem kell a dugóban ülnöm és azon idegeskednem, hogy találok-e parkolóhelyet.

Útközben nem szólítják le?

Az első napokban napszemüveget vettem fel, majd rájöttem mennyire felesleges ez a bujkálás. Vannak kedves érdeklődök, kíváncsiskodók.

Hat éve erősíti az Újszínház társulatát, ahol jelenleg kilenc darabban játszik. A legújabb Csiszár Imre által rendezett A kegyelmesasszony című előadásban kendőzetlenül, meztelenül látható.

A félreértés elkerülése végett: nem vetkőzök le. A darab története egy, korábban a Playboyban rólam megjelent fotóról készült aktfestmény körül forog. A jelenlegi feladataim között van kisebb és nagyobb szerep is, mégis Nagy Viktor rendezte Bizánc című darab áll közel a szívemhez. Emellett vannak más előadások is, a Bánfalvy Ági vezette utazótársulattal járjuk az országot, Csengeri Attilával van egy pódium estünk is.

Bírja az ingázást, az állandó utazást?

Olykor sok, de szeretek mindent, ami a szakmához tartozik. Nyáron előfordult, hogy két hétig folyamatosan vidéken játszottam. Sokszor hajnalban értem haza. Korán reggel meg kelnem kellett, mert a kutyáknak nem mondhatom, hogy fáradt vagyok.

Önre marad a kutyasétáltatás?

Nem adnám ki a kezemből. Nyolc évvel ezelőtt egy menhelyről örökbe fogadtam egy kétéves németjuhászt, felelősséget vállaltam érte. Engem ezek a séták minden szempontból feltöltenek. Múltkor megjártuk a Hármashatár-hegyet. Csoda volt.

Honnan ered ez a nagy rajongás az állatok iránt?

Gyerekkoromban kezdődött ez az őrület. Szegeden laktunk egy harmadik emeleti panellakásban, ahol a három macskánk mellett volt aranyhörcsögünk, nimfapapagájunk, ékszerteknősünk, kacagógerlénk és még sorolhatnám.

Édesapjának mi volt a kedvence?

A macskák, a szőrös kis gombócok. Mindig tekeregtek a lábánál.

Mikor járt utoljára szülővárosában, Szegeden?

Régen. Néha meglátogatom édesapám feleségét, vagy a testvéremet. Karácsonykor mindig összeül a család, de idén sajnos ez is kimarad. Mindössze egy szabadnapom lesz, december 25-én, másnap már dupla előadással kezdek. Szilveszterkor is a színpadon leszek. Ez egy ilyen év.

Nagyobb fiával Bencével mikor beszélt utoljára?

Hetente többször beszélünk telefonon, attól függ, hogy az egyetemen mennyi elfoglaltsága van. Négy éve külön él tőlünk, szerencsére pár méterre, így bármikor haza tud ugrani. Büszke vagyok rá, jó látni, hogy felnőtt és megáll a lábán. Dolgozik, határozott elképzelése van az életről.

Fiús anyaként mennyire nehezen élte meg az elengedését?

Nem volt könnyű, de nekem ott volt a kicsi is, akiről gondoskodnom kellett. Nem az történt, hogy hirtelen kirepült az egyikük és ott maradtam egyedül. Hozzáteszem, én is 18 éves voltam, amikor eljöttem otthonról.

Volt valami oka?

Megegyeztem a szüleimmel, nem volt közöttünk konfliktus. Színésznő akartam lenni és tudtam, hogy ehhez a fővárosba kell költöznöm.

Édesapjától kért segítséget az induláshoz?

Nem kértem, pedig kérhettem volna. Apámat arról se értesítettem, hogy mikor lesz a felvételi. Nem akartam, hogy a Gregor név miatt vegyenek fel.

Ki segítette a felkészítésben?

Az érettségi alatt havonta egy alkalommal feljártam Schubert Évához, aki a Színműre készített fel diákokat. Érdekes, ahogy bekerültem a főiskolára, elveszítettük egymást. Sokszor gondolkoztam azon, hogy meg kellett volna keresnem, de valami miatt elmaradt ez a beszélgetés. Az első felvételin elvéreztem, így a Gór Nagy Mária Színitanodába kerültem, ahol Mensáros László is tanított. Emlékszem, egyszer felhívott minket a lakására, régi felvételeket nézegettünk. Mesélt, mi meg hallgattuk őt, ittuk a szavait. Itt az Újszínháznál Koncz Gábor a nagy mesélő, hihetetlen történetei vannak.

Édesapja mikor látta először a színpadon?

Sokáig nem engedtem neki, hogy megnézzen. Talán a második vizsgaelőadásomat látta. Féltem a véleményétől, nyilván meg akartam neki felelni. A tűzkeresztség után már igényeltem, hogy eljöjjön, kikértem a véleményét. Akkor mondta először, hogy büszke rám, amikor évekkel később a La Mancha lovagjában Aldonzát játszottam Szakácsi Sándor és Kocsis György mellett.

Ujvári Csaba rendezésében hamarosan a hazai mozikban debütál az Osztálytalálkozó című dokumentumfilm, amelyben Horvai Istvánnál és Kapás Dezsőnél végzett osztálytársaival együtt idézik fel a főiskolai éveket. Többször nyilatkozta, hogy ez a négy év egyfajta kiképzőtábor volt.

Mert annak éltem meg. A filmet látva, azt kell, hogy mondjam, jó csapat voltunk, ezer fokon égő, precíz, fiatal, kezdő színészek. A főiskolán viszont egyesek úgy hajtottak minket mint a lovakat a versenyen. Pokol volt az a négy év. Ma már tudom, hogy csak akkor tudok jól teljesíteni, ha úgy érzem szeretnek és nem tördelik le a szárnyaimat. Hagynak szabadon repülni.

Ez a pont mikor jött el?

Egy évvel a főiskola után. Először a Nemzetiben éreztem otthon magam, ahová Iglódi István hívott el a Vígszínházból. Életem első főszerepét ekkor kaptam, ennek az előadásnak köszönhetem Béres Ilonát is, aki a darabban az édesanyámat játszotta. Mély kapcsolat alakult ki közöttünk. Ekkor veszítettem el az édesanyámat, valahol ő lett a pótanyukám. Mai napig tartjuk a kapcsolatot, fontos pont az életemben.

Huszonnégy év alatt csupán öt hónapig volt szabadúszó. Jobban hisz a társulati létben?

Szeretek tartozni valahová, a társulati lét biztonságot ad. Igazi anyatigrisként a gyermekeim miatt mindig fontos, hogy legyen egy fix hely az életemben, egy színház, ahol megvan a saját kis öltözőm. Egy kuckó, ahová visszavonulhatok.

Jelenleg ez a 13-as szoba.

A számmisztikában lehet, szerencsétlennek tűnik, de én csak jót kaptam ettől a számtól.

Hihetetlen, hogy egy olyan csodás nő, mint ön, évekig önbizalomhiánnyal küzdött.

Az igazsághoz hozzátartozik, sokáig nem tudtam feldolgozni, hogy kezdő fiatal színésznőként bántottak és a bulvársajtó is szétcincált. A negatív vélemények elbizonytalanítottak, és nyomot hagytak a lelkemben. De ma már nem foglalkozom a véleményekkel. Tudom ki vagyok, mit akarok, megtaláltam a helyemet minden téren.

Tizenkét évvel ezelőtt forgatta a Tibor vagyok, hódítani akarok című filmet. Nem hiányolja a kamerát?

Rengeteg film készül mostanában, de odáig nem jutok el, hogy valaki elhívjon egy castingra. Engem most a színház minden téren elkényeztet. Elégedett színésznő vagyok.

Mikor játszaná el Kleopátrát?

Azonnal! Alig várom, hogy valakinek már eszébe jusson. Ez a szerep lenne életem legnagyobb ajándéka.

Borítókép: Gregor Bernadett az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában

Forrás: MTVA Fotó/Zih Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában