családban marad

2018.11.07. 15:20

Szabó Győző a színpadon kívül is imád játszani

A színész játék- és rajzfilmkészítő szakon érettségizett, gyerekeivel a mai napig sokat rajzolnak együtt.

Szabó Győzőt ritkán láthatja a nagynyilvánosság 8 éves Misi fiával, pedig az egyik legfoglalkoztatottabb hazai színész szabad idejét mindig igyekszik családjával tölteni. Misi fiának nemigen tud nemet mondani, aki immár harmadik alkalommal „vitte el apukáját” egy a belvárosban lévő futurisztikus játszótérre, igaz nem volt nehéz dolga, hisz’ a színművész nem csak a fiát imádja, de a gyerekjátékokat is.

Szabó Győzőről már korán kiderült az átlagon felüli kézügyessége, általános iskolai tanárai javasolták, hogy felvételizzen a Képző- és Iparművészeti szakközépiskolába. Végül játék- és rajzfilmkészítő szakon érettségizett majd a Képzőművészeti Főiskolán végzett, számos munkája között több mesekönyv illusztrációt is készített.

„Mindig érdekeltek a játékok, az animációk, nagyobbik lányommal, Borival is rengeteg játékot készítettünk, amit mi találtunk ki. A mai napig készítek játékokat, most már a kisfiammal, Misivel és remélhetőleg az új kis jövevénnyel, aki márciusban boldogítja a családunkat”

– nyilatkozta a népszerű színművész a Fókusznak, aki imádja a kreatív gyerekjátékokat, a kisfiával is sokat rajzol, fest.

Különösen szeretik a XXI. századi virtuális élményparkokat, ahol a képzeletnek nincs határa. Szerinte rendkívül izgalmas az Andrássy úti Future Parkban, ahogy a saját fantázia szerint megrajzolt állatok életre kelnek egy hatalmas ledfalon

„Én a kisfiammal ezelőtt már kétszer voltam itt, szeretünk ide járni. Múltkor nyolc oroszlánt rajzoltam meg”

– meséli Győző, aki elmondta, hogy azt a kreativitást, ami a játékkészítő tanulmányaiból eredeztethető, azt tudta a színpadon is kamatoztatni, így rendkívül fontosak tartja az ilyen közös, kreatív élményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában