Egy vérből valók vagyunk

2018.12.17. 12:59

20 éves az Ismerős Arcok, turnéra indul a zenekar

Az együttes akusztikus felállással játssza el két évtizedének legjobb dalait, köztük a Nélküled című, klasszikussá vált darabot.

Szentendre, 2016. szeptember 23. Az Ismerõs Arcok együttes jótékonysági koncertje Szentendre fõterén 2016. szeptember 23-án. A koncert bevételével a Dévai Szent Ferenc Alapítványt és a Hazajáró Honismereti és Turista Egyletet támogatták. MTI Fotó: Kovács Attila

Országos koncertsorozatra indult december idusán az Ismerős Arcok. A 2019-ben fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő zenekar az Egy vérből valók vagyunk – 20 év, 20 dalban, 20 + 1 helyszínen mottóval látta el nagyszabású turnéját – számolt be minderről a Magyar Idők.

Az országos lap weboldalán megjelent cikk szerint ez nem egy hagyományos turné lesz, ugyanis az elmúlt két évtized legkedveltebb dalait újragondolva, akusztikus formában adja elő az együttes. Az írás szerzője rámutat: az átdolgozások mindenképp tartogatnak meglepetéseket, ugyanis például a Szakadjon szét!, a Zuhanó madár, a Lélekvesztő című dalok igen nagy átalakítást követelnek az akusztikus hangzás érdekében. A cikket jegyző Pataki Tamás szerint az Ismerős Arcok rajongói biztos nem fognak csalódni.

Az írásból az is kiderül, hogy

a megszokott Ismerős Arcok-koncertekhez képest hosszabb lesz a műsoridő, és más színpadképeket is használnak a turné során, mint egy sima koncerten.

A zenekar azt is ígéri, hogy egyedi megszólalásokkal teszik emlékezetessé az előadásokat.

A két február végi, fővárosi koncert jegyei már elfogytak. December 27-én Gyömrőn, 28-án pedig Szentendrén koncertezik az Ismerős Arcok. December 21-én Alsózsolcán lépnek fel, az év utolsó koncertjét pedig Révkomáromban tartják december 29-én.

A zenekar az új évet egy esztergomi koncerttel kezdi január 11-én, másnap Hajdúszoboszlón, 18-án Kiskőrösön, 19-én Békésen lépnek fel az akusztikus felállással. Majd a Dunántúlon folytatják a turnét: január 25-én Ajkán, 26-án pedig Nagyatádon koncerteznek. Február elsején Győrben, másodikán Törökszentmiklóson, 8-án pedig Bonyhádon lépnek fel. Február 9-én Zalaegerszegen, majd 15-én Hódmezővásárhelyen, 16-án Bácsalmáson, 22-én pedig Gyöngyösön, végül Szombathelyen állnak színpadra február 23-án.

Borítókép: Az Ismerős Arcok együttes Szentendre főterén 2016. szeptember 23-án.

MTI Fotó: Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában