új program

2018.12.13. 11:37

Dupla Aréna-koncerttel zárja az évet Ákos

A december 14-15-i koncerten az új dalok mellett nagyon régen vagy még soha nem játszott számokat is hallhat a közönség.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Mohai Balázs

Kovács Ákos pénteki és szombati fellépésére új programot állított össze. „A repertoárt teljesen átalakítottuk az idén játszott két műsorhoz képest. Beillesztjük az új dalokat, illetve előveszünk élőben nagyon régen vagy még soha nem játszott számokat.”

Szeptemberben megjelent Hazatalál című EP-jét jelenlegi zenekara tagjaival, Lepés Gábor billentyűssel, Madarász Gábor gitárossal és Bánfalvi Sándor dobossal készítette.

Az 50. életévét idén betöltött Ákos sűrű évet zár decemberben. Megjelent önéletrajzi jellegű könyve, a Visszaszámlálás, tavasszal akusztikus, kórussal kísért turnéja volt, a nyári fesztiválokon rockos műsorral lépett fel; idén több mint 140 ezer néző előtt játszott. Áprilisi dupla Müpa-koncertjének anyaga hangját és képét is rögzítették és a közeljövőben kiadják.

Ákos a harminc évvel ezelőtt alakult Bonanza Banzai frontembereként lett ismert a nyolcvanas években, a zenekarral 1995-ig kilenc albumot jelentetett meg. Szólóelőadóként még nagyobb sikereket ért el, tizenkilenc magyar és hat angol nyelvű albumot készített, de írt verses hangjáték-albumot, hangoskönyvet és színdarabhoz zenét is. Számos zenei díjat kapott, 2012-ben Kossuth-díjat vehetett át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában