A Dal 2019

2019.02.05. 12:22

Szikora Robi: örökké akarok élni

A Csikidám atyja úgy érzi, minden jót az életében a jóistennek köszönhet.

Örökké akarok élni, és olyat alkotni, ami az úrnak is tetszik! – mondta a Borsnak a Csikidám király, aki Tóth Andival állt össze a főváros ihlette, új nótájában.

Ritka alkalmak egyike, amikor Szikora Robi bepillantást enged a magánéletébe, így arról csak keveset tudunk, hogy a színpadon kívül mivel tölti az idejét. A Borsnak azonban most a szokásosnál picit jobban megnyílt az énekes, és elárulta, a színpad után a templom a második otthona.

Ha épp nem koncertezem, akkor templomban vagyok. Mindennap ott vagyok a szentmisén. Számomra ez egy élmény is, mind a mai napig. Jézus azt tanította: Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én bizony, örökké akarok élni! – mondta az R-Go frontembere, aki a Budapest Dal 2019 sajtótájékoztatójára is épp egy istentiszteletről sietett, és egy egészen váratlan fordulattal lepte meg a szakmát.

Robi ugyanis egykori mentoráltjával, Tóth Andival közös produkcióval indul a főváros dalának versenyében.

A Budapest felett a nap ma újra kisütött című szám egy nagyon klassz dal lesz, és ebben a nótában Andinak is méltó helye lesz – mondta az énekes dalszerző, aki örül, hogy újra együtt dolgozhat kis kedvencével. Az X-Faktor óta barátságban va­gyunk Robival, és bár szakmailag egy időre elszakadtam tőle, a távolban mindig a szárnyai alatt éreztem magam – vette át a szót Andi, akit nem csak a szakma, a vallás is összeköti az énekessel, és egy időben templomba is együtt jártak.

A Csikidám atyja úgy érzi, minden jót az életében a jóistennek köszönhet, többek között a fittségét is 65 évesen.

Szerintem az Úrral való jó kapcsolatom miatt van, hogy ma is őrzöm a formám. Különösebben nem figyelek magamra, de hálás vagyok mindenért, ami megadatott nekem. Igyekszem őt úgy visszaszeretni, ahogy ő szereti az embereket, és olyat megalkotni, ami tetszik a jóistennek is – tette hozzá Szikora.

De nemcsak a Csikidám király lepte meg a sajtó munkatársait, hanem Majka is, aki Tóth Gabival fakad dalra.

Sokan mondják, hogy olyan vagyok, mint Majka, csak lányban. És valóban, hasonló őserő munkálkodik bennünk, úgyhogy övé a rap, enyém az ének, és közös energiával szántjuk fel a színpadot – mondta Tóth Gabi, akik mellett Vastag Csaba, Janicsák Veca és a New Level Empire is versenyez.

Borítókép: borsonline.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában