Hangszeresek Országos Szövetsége

2019.10.08. 12:45

Átadták az Öröm a Zene díjait

Az eseményen megtartották az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét is, amit az Antares nyerte.

A Hangszeresek Országos Szövetsége 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára – az NKA Hangfoglaló Program hathatós támogatásával – a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált. Összesen 26 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, 5 határon túli (erdélyi, vajdasági és felvidéki). Az elmúlt hétvégén e tehetségkutatók nyertesei mérték össze tudásukat Gyálon, az Arany János Közösségi Házban. Az együtteseket egy négytagú zsűri véleményezte, nevezetesen Andrásik Remo zenész, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a Zene sorozat szervezője, Lombos Márton dalszövegíró, a Hangfoglaló Program mentora, Rozsonits Tamás zenész, szakíró, a Hangfoglaló Program munkatársa és Vörös István zenész, a Hangfoglaló Program Kollégiumának testületi tagja.

A grémium végül az Antares zenekarnak adta a fődíjat – ők a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató Special versenyről jutottak be -, akik így a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kapnak hangtechnikai berendezést, és 2 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program.

A kétnapos rendezvény végén a HANOSZ kiosztotta az Öröm a Zene Díjat 12 kategóriában. Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket kívánta elismerni. Az év zenésze Szebényi Dániel, Freddie, a Kowalsky meg a Vega és a Zoli Band billentyűse. Az év helyszíne a Dürer Kert. Az év zenepedagógusa díjat Martonosi György, a hazai ütőhangszeres és jazzkultúra meghatározó egyénisége vette át. Az év felfedezettjei az Antares zenekar, az év hangmérnöke Herczeg Péter, az év hangtechnikusa Csepregi Géza, az év fény- és látványtechnikusa ifj. Fejes Tamás, az év zenei újságírója Daróczi-Végh Péter, a Jazzy Rádió főszerkesztője, az év különdíjasa Pap Tibor, a Peron Music Alapítvány elnöke, az év hangszerjavító műhelye a Fibenara, az év terméke a PhoneStar prémium hanggátló rendszer.

Borítókép: Andrásik Remo és Szebényi Dániel a díjátadón

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában