lábadozás

2019.12.20. 15:46

Műteni kellett Pásztor Erzsit

A színésznő nem szeretne aggódni, nyugodtan töltené a karácsonyt.

Budapest 20170208 Vegyes 2017 Tavasz Pásztor Erzsi színmûvésznõ

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Földi Imre

A színésznő nehéz időszakon van túl, 2018-ban diagnosztizáltak nála végbélrákot. A műtét és a kemoterápiás kezelések után az állapota javult, viszont nemrégiben újra operálni kellett. Orvosa nem biztatta, de Pásztor Erzsi nem akarja tudni a szövettan eredményét az ünnepek előtt – írja az Origo.

„Először csak egy gombostűnyi folt volt az orromon. Nem is törődtem vele, azt hittem, valami megcsípett. Nem fájt, mégis tudtam, hogy nem lesz jó vége. Elmentem orvoshoz, aki egyből tudta, hogy nagy a baj, és le kell szedni. Mire elérkeztünk a műtéthez, már körömnyi méretű volt a kinövés. Csúnya volt, tudtam, hogy nem szabadna ott lennie” – mesélte a Blikknek.

A színésznő nem kerülhette el az operációt, amely két órán keresztül tartott. „A műtét hosszából látszott, hogy súlyos volt a helyzet. Ez olyasmi volt, mint egy daganat, csak nem befele, hanem kifele nőtt. Nem szeretem, ha sajnálnak vagy a betegségemről kérdeznek.

Most már szépen begyógyult a seb, de a szövettan eredményéért nem mentem el. Az orvosom azt mondta, az ilyen kinövés ritkán jóindulatú, úgyhogy jó eséllyel ez rosszindulatú volt. Ha így is volt, nem akarom tudni. Nyugodtan szeretném tölteni a karácsonyt, nem akarok idegeskedni!”

- mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában