2020.12.23. 12:57
Bagi Iván: Nagy Feróval dalt éneklünk a remény és a hit fontosságáról
Szerintem nem baj, ha a humor nem értéksemleges, én magam sem vagyok az, hiszen negyvennégy évesen már van egy kialakult világnézetem – mondta a Bagi Iván, aki büszkén vállalja keresztény-konzervatív értékrendjét, és úgy véli a jobboldalnak is szüksége van jó humoristákra.
A Karinthy-gyűrűs humoristát aktuális munkáiról, új műsorairól és újévi terveiről is kérdezte a Vasárnap Reggel újságírója.
Amikor felhívtam, hogy interjú időpontot egyeztessünk, éppen videóklipet forgatott Nagy Feróval.
Így van! Jó néhány éve közeli barátságban vagyunk Feróval, és kitaláltunk az ő egyik már meglévő dalára egy közös éneklést a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A dal enyhén módosult szövege főként a reményről szól, hogy együtt közös erővel és hittel legyőzhetjük a járványt. Az ötlet eredetileg bennem fogalmazódott meg, aztán megkerestem vele Ferót, és ő gondolkodás nélkül igent mondott. Remek hangulatban telt a stúdiómunka és a forgatás is, szerencsére megvan köztünk a kémia, ami mostanában más közös projektünkben is kiderült. Többet viszont egyelőre nem szeretnék elmondani erről a dalról, nehogy lelőjem a poént. A videóklip egyébként december 31-én lesz először látható az Origón a Covid tévé adásában.
Annyit még áruljon el, paródiára számíthatunk?
Az én szerepem természetesen vicces lesz, de ennek ellenére a dalnak komoly üzenete van. Tehát ez esetben nem parodizálni fogom a Ferót, hanem a saját hangomon énekelek, aminek nagyon örülök. Kevesen tudják rólam, hogy szeretek énekelni. Úgy érzem, nincs abban semmi kivetnivaló, ha egy – főként paródiára épülő szórakoztató műsorokból – ismert előadóművész megmutatja néha a saját hangját is.
Említette, hogy más közös projektjük is volt mostanában. Beszélne erről is egy kicsit?
Pár hónapja minden kedden új résszel jelentkezem a „Darázsfészek” című podcast műsorommal az Origón. A podcast olyan, mint egy rádióadás, annyi különbséggel, hogy az interneten hallgatható. Ennek a műsoromnak van videós változata is, a Darázsfészek extra, amelybe meghívtam Ferót. Ez szintén december 31-én lesz megtekinthető.
Egyre többen követik a műsorát. Mit tapasztal, a járvány alatt nagyobb szükség van a humorra?
Szerintem soha nem volt akkora szükség a humorra, mint most, és ha a humorérzékünket nem tartjuk edzésben, akár el is sorvadhat. Gondoljunk csak arra, hogy gyerekkorunkban még mennyivel többet nevettünk. Mostanában én is egyre gyakrabban azon kapom magam, hogy ritkábban nevetek és hiányzik. Arról nem is beszélve, hogy a nevetés valóban gyógyír a problémáinkra, segít felülemelkedni a múlandóságunkon, a reménytelenségen és a mindennapi bajainkon.
A szigorítások miatt mostanában nem léphetett fel közönség előtt, viszont a közösségi oldalán sok pozitív visszajelzést kap a műsorai után. Legutóbbi adásában Karácsony Gergelyt és Bolgár Györgyöt vette górcső alá, de korábban is sokszor csinált viccet a baloldalból.
Szerintem nem baj, ha a humor nem mindig értéksemleges, én magam sem vagyok az, hiszen negyvennégy évesen már van egy kialakult világnézetem. Nem rejtem véka alá a véleményemet, szívesen felvállalom jobboldali, keresztény-konzervatív értékrendemet.
Nem nehéz hétről hétre új adást készíteni? A járvány mennyire szűkíti be a témalehetőségeket?
Nem szűkíti be, éppen ellenkezőleg, a járvány rengeteg témát ad nekünk, mivel az életünk minden területét érinti, így hiba lenne nem reagálni rá. Persze nem feltétlenül a tragikus részére gondolok, hanem a köznapi történésekre. Ha úgy tetszik, a téma az utcán hever, elég csak a legátlagosabb helyzetekre gondolni.
Erről eszembe jutott a legutóbbi műsorából egy részlet, amikor a bankrabló bemegy a bankba maszkban, de senki nem veszi komolyan, mert mindenki máson is maszk van.
Az tényleg megtörtént. Általában más híroldalak mellett végig böngészem az Origót, kiválasztom a legabszurdabb híreket, amelyeket aztán kicsit kiszínezek a műsorban. De természetesen kitalálunk a csapatommal teljesen légből kapott álhíreket is.
A közösségi oldalán láttam, hogy már javában dolgozik a Szilveszteri podcast adáson. Adna egy kis ízelítőt belőle?
A szilveszteri Darázsfészekben Dévényi Tibor „Három kívánság” című műsora lesz terítéken. Hozzá telefonálnak be különböző emberek, ismertek és ismeretlenek, amelyből igen komikus helyzetek sülnek ki.
Mennyivel nehezebb kép nélkül, csak hanggal parodizálni?
Sosem magára a hangra koncentrálok egy-egy paródia közben, inkább eljátszom a karaktert, és közben igyekszem annyira átlényegülni, hogy ezáltal megszülethessen egy életképes helyzetkomikum, amely hanganyagban is remekül tud érvényesülni.
Sokan várjuk kíváncsian a szilveszteri adást. Azt még árulja el: vannak tervei az újévre?
Vannak persze. Elsősorban folytatom az eddigi munkáimat, és Olivérrel továbbra is gőzerővel csináljuk a Bagi-Nacsa Orfeuma című közös műsorunkat. Tavasszal pedig, ha minden igaz, megjelenik egy verses kötetem is a Magyar Napló kiadásában, „Egy a semmiből” címmel. Emellett továbbra is szeretném megjelentetni az írásaimat különböző kulturális folyóiratokban. Annyit talán még elárulhatok, hogy az énektudásomon is próbálok egy kicsit csiszolni, mert sokáig nem találtam a saját hangomat, remélem most sikerül.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)