gyász

2020.12.05. 09:44

Elhunyt Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész

Elhunyt életének 81. évében Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész – közölte közösségi oldalán a gödöllői önkormányzat szombaton. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti a művészt.

A bejegyzés szerint a Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt szombaton gödöllői otthonában érte a halál. Pécsi Ildikó Gödöllő díszpolgára volt, a város önkormányzata saját halottjának tekinti.

Pécsi Ildikó 1940. május 21-én született Polgáron, 1962-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Nevéhez számos emlékezetes színpadi és filmes alakítás fűződik.

Láthatta őt a közönség drámai és prózai szerepekben, komédiában és operettekben is. Az első magyar szélesvásznú filmben, az 1962-ben bemutatott Az aranyemberben Noémit játszotta, emellett szerepelt A Tenkes kapitánya című televíziós sorozatban is. Dolgozott rendezőként, 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő is volt.

Munkásságát 1976-ban Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi címmel, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetéssel ismerték el. 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes, nagy népszerűségnek örvendő, sokoldalú művészi munkásságáért, előadóművészi tevékenységéért. Idén a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal jutalmazta.

A Ripost megtudta: a színésznő napok óta gyengélkedett, nagyon rossz állapotban volt, mielőtt örökre lehunyta a szemét.

„Sajnos azt kell mondjam, hogy fel voltunk készülve a tragédiára. Ildikó szinte egész nap csak aludt, én persze minden nap látogattam, próbáltam belé lelket önteni, de imádott férje, Szűcs Lajos halála után valami eltört benne, már nem akart igazán tovább küzdeni. Szombat hajnalban végül örökre elaludt” – mondta a Ripostnak Ildikó egyik legközelebbi barátja.

Borítókép: Pécsi Ildikó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában