Ország-világ

2020.12.06. 19:12

Mint két tojás! Ezeknek a magyar sztároknak is van ikertestvérük

Ismerünk néhány olyan ikerpárt, melynek mindkét tagja sztár, de vannak testvérpárok is, akik közül csak az egyik lett ismert.

Forrás: Shutterstock

Köllő Babett ikertestvéréről például csak néhány éve tudni, és nem is nagyon mutatja meg Rolandot a rajongóinak, mint ahogy Váczi Gergely is csak ritkán említi meg, hogy alig néhány perccel előtte született meg a nővére. Király Viktor bátyja a 10 perccel idősebb Ben, aki külföldön él, de róla minden bizonnyal már többen hallottak. Az Origo összeszedte azokat a magyar sztárokat, akik csak nagyon ritkán mesélnek az ikerpárjukról.

Köllő Babett

Köllő Babett színésznő a Feleségek luxuskivitelben című valóságshow-ban lett igazán ismert, később több tévéműsorban szerepelt, legutóbb TV2-n a Sztárban Sztár zsűritagja volt.

Néhány éve árulta el, hogy van egy ikertestvére, akit nagyritkán meg is mutat a rajongóinak, sőt, azt is elárulta, hogy mikor 2018-ban képernyőre került, megromlott a kapcsolata Rolanddal.

Fotó: KÖLLŐ BABETT/ FACEBOOK

„Akkor jött be a színészet mellett a tévézés az életembe. Hirtelen nagyobb lett a figyelem körülöttem, indult a Feleségek luxuskivitelben, amely formabontó volt a hazai televíziózásban. Akkoriban minden elismerő szóra jutott valamilyen szenny is a közösségi oldalakon.

Ekkor kaptam Rolitól egy kétoldalas e-mailt, amelyben megjegyezte, hogy nagyon elszálltam magamtól, és magamutogató lettem. Azt hozta fel példának, hogy azért vettem meg Masnit, a pomerániai törpespiccemet, mert kifejezetten drága kutyus.”

A luxusfeleség igazságtalannak tartotta a kritikát, így már mindketten nehezteltek egymásra.

„Nem éreztem, hogy megváltoztam. Az üzenete utáni hónapokban is beszéltünk egymással, de érezhető volt köztünk némi távolságtartás” – mesélte nemrég.

Azóta ismét jóban vannak, tavaly így köszöntötte fel a közösségi oldalain: „Drága ikertesómmal ma ünnepeljük a születésnapunkat! Mindig különleges számunkra ez a nap! Jó ikernek lenni! Szeretlek!”

Fotó: FORRÁS: KÖLLŐ BABETT / FACEBOOK

Váczi Gergely

Sokan nem is tudják, hogy a TV2 műsorvezetőjének van egy ikertestvére: Emese öt perccel korábban jött a világra, mint Gergely.

Fotó: Váczi Gergely / TV2

A tévés gyakran viccel azzal, hogy már annak idején is udvarias volt, hiszen előreengedte nővérét a szülésnél.

„16-17 évesek lehettünk, amikor édesanyánk elgondolkodott azon, hogy Emese, vagy én születtem-e hamarább. A nővérem bepánikolt, hogy akkor neki most nem öccse, hanem egy bátyja van. Anyukámnak meg kellett keresnie a születési anyakönyvi kivonatunkat, a papírokból derült ki, hogy mégis ő az idősebb” – mesélte a TV2-nek korábban. Kapcsolatuk nagyon szoros, gyerekként egy hetet is alig bírtak ki egymás nélkül, és a mai napig gyakran találkoznak.

Király Viktor

Az énekes ikertestvére, Ben, mindössze 10 perccel született korábban, de Király Viktor szerint ez az életútjukon is meglátszik: testvére korábban házasodott, és korábban lett apa.

„Így működik a természet, hogy az életrevalóbb, erősebb iker születik meg először.

Sokszor előfordul, hogy a fiatalabb túl sem éli. Ez persze nem szándékos, ez ösztön. Ugyanez volt nálunk is. Anyu nevetett, hogy amikor megszülettem, csupa kék-fekete folt volt a bőrömön, mert Ben annyira erőszakosan ki akart jönni, hogy engem rugdosott. De ezt tényleg csak azért mondom, hogy mennyire nem véletlen, ki születik előbb. És ez a tíz perc különbség számít is, látszik az életben” – mesélte.

„Az biztos, hogy az ikrek jobban megértik, érzik egymást, de ez a telepátia-féle nem létezik. Befejezzük egymás mondatait, ugyanazokat a dolgokat szeretjük.

Egy valamiben különbözik az ízlésünk, a nőkben. Minden másban abszolút hasonlóak vagyunk.

De a telepátia nem működik az életünkben, pedig volt már rá lehetőség, hogy működjön” – tette hozzá.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!