tragédia

2020.12.10. 07:00

Rossz gyógyszert adott az ápoló, pár másodperc múlva meghalt a beteg Zalaegerszegen

Meghalt a beteg, mert rossz gyógyszert adott be az ápoló; az ügyben nemrég született vádirat.

Arany Gábor

Forrás: Shutterstock

A 93 éves férfit tavaly szeptember 21-én reggel az egyik orvosi ügyeletről vitték át a kórház sürgősségi osztályára súlyos állapota miatt.

Eredetileg fokozódó fulladás, nehézlégzés miatt jelent meg az orvosi ügyeleten, és a tüneteiről még maga tudott beszámolni, mielőtt a kórházban kezelni kezdték – írja a zaol.hu.

Az ellátásához az ügyeletes orvos a szakma szabályainak megfelelően intravénás injekciót, valamint szájon át gyógyszer beadását írta elő. Ezt szóban közölte a beteg ellátásában közreműködő 29 éves férfi ápolóval is, valamint a kezelőhelyiségben tartózkodó orvosírnokkal, és mindezt a kezelési lapra is rávezette.

Ezt követően azonban az ápoló figyelmetlenül más injekciót adott be intravénásan a betegnek, aki ettől pár másodpercen belül rosszul lett, a keringése összeomlott.

Ezt észlelve a beteg újraélesztését azonnal megkezdték, ami többször rövid ideig tartó eredménnyel járt, ám végül az idős férfi délután fél kettőkor életét vesztette.

Ennek oka a heveny keringési elégtelenség volt, amihez hozzájárult az ápoló által tévesen beadott injekció miatti szívmegállás, de a hosszasan végzett újraélesztés eredménytelenségében a beteg megbetegedéseinek is meghatározó szerep jutott, a vádirat megfogalmazása szerint.

A beteg halálához az vezetett, hogy az ápoló megsértette a gyógyszerelés folyamatát szabályozó előírásokat. A történtek alapján a zalaegerszegi járási ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a fiatal férfi ellen.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!