ünnepi ballada

2020.12.15. 21:35

Új dallal búcsúztatja az évet Csézy

Az összetartozás erejéről készített új dalt és videoklipet Csézy. A „Gyönyörű” című lírai szerzemény üzenete nem más, mint az, hogy a közös élet útján nemcsak a boldog pillanatokból, hanem a bajban való összekapaszkodásból is erőt lehet meríteni a pároknak. Csézy alkotótársai a korábbi, nagysikerű Általad vagyok dal szerzői, Rakonczai Viktor zeneszerző és Szabó Ágnes szövegíró voltak.

Fotó: Csaba Vigh

Új dallal búcsúztatja az évet Csézy. Az énekesnő úgy érzi, ez a minden szempontból szokatlan 2020-as esztendő sokak számára hatalmas felismerésekkel szolgált és alaposan próbára tette az emberi kapcsolatokat is. Ez ihlette a most megjelent Gyönyörű című dalt.

- Ha tavaly ilyenkor valaki azt mondja nekünk, hogy maszkban járunk majd az utcán és úgy érezzük, az a felelős viselkedés, hogy nem látogatjuk meg idős hozzátartozóinkat karácsonykor, egészen biztosan bolondnak hittük volna az illetőt. Ám idén a feje tetejére állt a világ. Veszélyes lett a puszi, az ölelés, gyanús egy köhintés. Elképesztően nagy amplitúdóban mozogtunk az érzelmi skálán és sokak lelkiállapotának rosszat tett a bezártság, a korlátozások – kezdte az énekesnő.

- A párkapcsolatok idén még inkább górcső alá kerültek. A karantén alatt a problémák begyűrűztek az otthonokba, alig van olyan család, akit nem érintett hátrányosan a világjárvány. A problémák pedig próbára teszik a kapcsolatokat.

A dalom arról szól, hogy a nehézségek idején is ott vagyunk egymásnak, ha a világ kifordul is a négy sarkából, együtt bármit képesek lehetünk megoldani, hiszen ezt fogadtuk meg annak idején

– folytatta Csézy, aki azt is megjegyezte, előadóművészként ő is nehezen élte meg, hogy nem találkozhat a közönségével.

Csézy visszatért a Rakonczai – Szabó szerzőpároshoz, mert úgy érzi, ők azok, akik leginkább dallá tudják formálni az érzéseit.

- Viktorral mindig hatalmas öröm a közös munka, hiszen évtizedes profizmusa elvitathatatlan, Ági pedig elképesztő módon rám tud hangolódni, így olyan szövegek kerülnek ki a kezei közül, amikkel azonnal tudok azonosulni. – indokolta döntését.

A dalhoz készült látványos videót Madarász Isti rendezte, ami három különböző életkorú pár életének egy-egy fontos momentumába enged bepillantást.

- A klipforgatáshoz rendelkezésünkre bocsátottak egy egész hotelt, ami a kijárási korlátozások miatt teljesen zárva volt. Ez óriási lehetőséget adott a képi világ megkomponálásához, hiszen „normális” esetben teljesen esélytelen, hogy csak magunk legyünk egy ilyen helyen.

Csodálatos érzés volt, igyekeztünk kihasználni ezt a vissza nem térő lehetőséget. Természetesen a biztonságra mi is maximálisan odafigyeltünk, minden szereplő és stábtag átesett a koronavírus-teszten, a színfalak mögött pedig maszkban dolgoztunk. – avatott be a részletekbe az énekesnő.

- Bízom benne, hogy akik meghallgatják a dalomat, átérzik azt a hangulatot, amit át szeretnék adni a dallal. Hogy jöhet bármi, ha igazán szeretjük egymást, kézen fogva csináljuk végig, „hiszen ettől lesz az út gyönyörű” – zárta sorait Csézy, aki a nyári, nagysikerű webes piknikkoncertje után most egy meghitt hangulatú,

online adventi koncerttel szeretné még szebbé tenni az ünnepi készülődést. A közvetítést a Miskolci Zenepalotából december 20-án láthatják a nézők Csézy Facebook oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában