Bulvár-celeb

2021.03.27. 11:28

Lélegeztetőre kapcsolva, altatásban szült Kitti – Sosem vehette kezébe a kis Zentét

Lélegeztetőgépre kötve, öntudatlan állapotban adott életet legkisebb gyermekének, majd néhány nappal később belehalt a Covid-fertőzésbe egy szentistváni családanya. Vas Kitti nem láthatta kisfiát, Zentét.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Hétgyermekes családanya halt bele a koronavírus-fertőzésbe csütörtökön. A várandós, Szentistvánon élő Kittin az előrehaladott állapota miatt március 15-én császármetszést hajtottak végre. Akkor már lélegeztetőgépre kötötten, öntudatlanul feküdt a kórházban – írja a Bors.

A feleségem nem is láthatta Zentét

– csuklott el a családapa, Zsolt hangja. A férfi most egyedül gyermekeiből, illetve istenhitéből meríthet erőt. A szeretteivel hosszú évek óta az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tanai szerint élnek. A híveket a szervezet hosszú neve miatt röviden mormonoknak szokás becézni.

– Sokat segít a vallásunk, hogy feldolgozzuk a tragédiát. Nálunk létezik egy összepecsételés nevű szertartás, amin mi is részt vettünk, ennek köszönhetően abban a tudatban élünk, hogy mi örökre összetartozunk. Dávid, Kitti előző kapcsolatából született, de hároméves korától én neveltem. Ugyanolyan szeretettel várta a Zentét, mint a testvérei, Zsombor, Áron, Keve, Éva és Levente.


Fotó: AFP / Kirill Braga / illusztráció

 

A család drámája hetekkel ezelőtt kezdődött. Először az édesapán, Zsolton jelentkeztek a fertőzés tünetei.

Rosszul voltam, és az orvosom már anélkül kiírt táppénzre, hogy egyáltalán megvizsgált volna. Köhögéscsillapítót írt fel, ami nem igazán hatott.

Később Kitti is belázasodott és prüszkölt, de az egyéb tünetei kevésbé voltak súlyosak, mint nekem. A terhességére tekintettel az egyik rosszulléte után mentővel szállították be az egri kórházba, ahol azonnal elvégeztek rajta a Covid-tesztet. Így derült ki, hogy elkapta a koronavírust. Másnap, vitték fel a fővárosba, hogy hétfőn a szükséges beavatkozást elvégezzék – idézte fel a történteket Zsolt.

A családapa ezen a héten, szerdán vihette haza újszülött fiát, ugyanis akkor járt le a karanténja. Még reménykedett a hitvese felépülésében, de csütörtökön felhívták a klinikáról.


Fotó: AFP / Martin Bureau / illusztráció

 

Szembesülnöm kellett a szomorú igazsággal, hogy életem szerelmét legyőzte a vírus. Mostantól egyedül kell gondoskodnom a gyerekekről, és mindent meg kell adnom nekik, hogy normális, tisztességes felnőttekké váljanak

– mondta Zsolt.

A tragédia hírére többen is gyűjtést indítottak a család megsegítésére. Szeretnék, hogy az adományok fedezzék a temetés költségeit, illetve legalább egy ideig ne okozzon gondot a gyerekek ellátása. Az is kérdés, hogy jutnak megfelelő mennyiségű anyatejhez, de úgy tűnik, hogy ez a probléma megoldódott.

– Az egri kórházzal megállapodtam, hogy fedezik Zente szükségletét. Hálás vagyok az embereknek az anyagi támogatásért is, már száraz élelmiszert és pénzt is felajánlottak nekünk – zárta a gyászoló férj.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában